TOP MIX Thermal Ponty Kupa nyílt horgászversenyek

Sokat kerestük a helyszínt, míg végül is rátaláltunk. Messze kerestük, pedig hát mellettünk volt. A dombóvári Gunaras-fürdõ kb. 2 hektáros tava. Azért nem találtuk meg, mert a nagyközönség elõl egész évben el van zárva, tilos rajta a horgászat. Ebbe folyik a thermál fürdõ elhasznált melegvize, amely 30-32 fokos és meglehetõsen sok. Ezért a tó télen nem fagy be, sõt, a hal is táplálkozik egész évben.

 A tavat szép park veszi körül, partja pedig ideális versenypálya.

A horgászat engedélyezése nem volt túl egyszerû, de Majláth Laci barátunk ismeretségének köszönhetõen viszonylag könnyen sikerült elintézni a fejbólintást, így megkaptuk a tavat a fürdõ nyitásáig, 2010 május 01-ig, használatra.
Alapból is jó volt a tó halállománya, 0,8-10 kg-ig laknak benne pontyok és amurok. Ezt azonban saját kezdeményezésre, és hogy a tó tulaja se tehesse szóvá, hogy ingyen használjuk a tavát, megtoldottuk egy kis saját telepítéssel. A verseny elõtt, szombaton a késõ délutáni órákban telepítettünk 300 kg kétnyaras pontyot, 0,75 dkg átlagsúlyban és 100 kg kárászt, 40 dkg átlagsúlyban a vízbe, hogy növeljük a kapásszámot.

 A haltelepítés, kilenc ilyen kosár hal került a tóba.

 A halat ilyen kiskocsival vittük a tópartra.

 

Majd óvatosan öntöttük a vízbe.

A neten hirdettük meg a versenyt, melyre a 15 fõs létszám gyakorlatilag egy nap alatt betelt. Nagy várakozással néztünk a verseny elébe, mert mi sem ismertük a tavat. 
Két dolog volt tudott, hogy van két melegvíz befolyó, melynek halakra gyakorolt hatása nem volt ismert. Továbbá a tóban van egy sziget, mely a partszakasz egy bizonyos részérõl matchbottal meghorgászható, és ennek a környéke bizonyára jó haltartó hely lehet.
Ennek figyelembe vételével reggel úgy tûztük ki a helyeket, hogy a sziget senki számára sem legyen elérhetõ. A melegvíz befolyók környékét azonban nem tudtuk kihagyni.

 A versenypálya.

Az etetés megkezdésével egyidõben kezdtük a horgászatot is. Az alapetetés, mint késõbb kiderült, hiba volt. Az etetéshez és horgászathoz nem szokott halak messze elkerülték az etetés helyszínét és csak az etetéstõl távol lehetett egy-egy példányt elcsípni belõlük. A jövõben ennek megfelelõen módosítjuk is a versenyszabályt.
Jellemzõen nagyon finom cuccal lehetett megfogni a rendkívûl óvatossá vált halakat. Kivétel ez alól a két melegvíz befolyó környéke volt, ahol több hal tartózkodott, mint a pálya többi részén. Ennek megfelelõen, az egyformább esélyeket biztosítva, a verseny végén, gondolva a következõ versenyre, a pályát át is tûztük, kihagyva a két befolyó környékét.
Annak ellenére, hogy teljesen ismeretlen volt a helyszín, jó verseny sikeredett. Nem voltak kiugróan magas fogások. Többen is 10 kiló körül zsákmányoltak a régi és új tólakókból.

 Mérlegelés. Bóna László végzi nagy precizitással.

 Kovács Zoli, a verseny második helyezettje szép amurjával.

 Gyurkó Gábor, a verseny harmadik helyezettje egyik tõpontyával.

A tó és a körülmények mindenki tetszését megnyerték és többen jelezték is, hogy a következõ versenyre is jönnek. Sõt többen családostul, hiszen amíg a családfõ horgászik, a párja elmerülhet a thermálfürdõ által nyújtott szolgáltatások útvesztõjében, a mézes masszázstól a szaunáig, biztosítva ezzel a családfõ zavartalan idõtöltését.

 

Akár több napos családi programnak is beilleszthetõ, hiszen a fürdõ kellemes kikapcsolódást és akár gyógyulást is nyújthat. További információk:  http://www.gunarasfurdo.hu/

Terveink szerint, amíg csak az idõjárás ezt lehetõvé teszi, minden vasárnap rendezünk itt versenyt. Várjuk a jelentkezéseket, melyeket mindenképpen idõben kérünk az oldalon, a "Versenyek" topicban megadott telefonszámon jelezni, nehogy valaki kellemetlen meglepetésként, a "betelt" választ kapja.

Papp József

GINOP