TOP MIX Szuperkupa I, forduló, Petörkei víztározó

Ilyen idő fogadott bennünket a verseny reggelén.

Szakadó hóesésben.

Sorsolás előtt.

Kivonulás a pályára.

A versenyen a feeder kategóriában indultam, számolva azzal, hogy márciusban várható az eső és szél (hóesésre azért én sem számítottam). Feederes módszernél pedig jobban el lehet bújni a zord körülmények elől. Ezért aztán csak ezzel kapcsolatban tudok megosztani néhány információt arról, hogyan horgásztam.
Hat botot készítettem össze, de abból kettőt azonnal félre is tettem, a körülményekhez képest túl finomak voltak, továbbá két nagyágyút 70 méteres horgászathoz és kettő finomabbat közepes, 45 méteres távhoz.
Néhány nappal a verseny előtt Zolival horgásztunk egyet a tavon és azt tapasztaltuk, hogy a 45 méter körüli távolság elegendő. Azt is észrevettük, hogy a halak, elsősorban pontyok, táplálkoznak, igénylik a viszonylag sok etetőanyagot. Ezért aztán pellet feeder kosarakat szereltem föl.
A teszthorgászaton négy féle etetőt próbáltunk és a legígéretesebbnek a Zöld Fűszeres Method Mix mutatkozott, ezért aztán abból kevertem a hat órás versenyre kettő csomaggal.  Ehhez tettem egy doboz csemege kukoricát. Csalinak pedig gumikukoricát, csontit és gilisztát használtam. A halaim 99%-a gumikukoricára jött, csontival két kis dévért sikerült fognom.
Az alapetetést feeder bottal végeztem. 10 kosárnyit dobtam a 45 méteres távra, mert a teszthorgászat alapján ebben nagyon bíztam, és 5 kosárnyit 70 méteres távra, mintegy menekülési utvonalként.
A tesztnél azt is tapasztaltuk, hogy két óra kellett, amíg a hal ráállt az etetésre, de aztán akkor ott volt úgy igazán. Tapasztaltuk, hogy az első halak bentről jöttek, ezért a 45 méteres etetést békén hagytam és csak két óra múlva akartam először ráhorgászni.
A távoli etetésen kezdtem. Bedobás után gyakorlatilag egy perc sem telt el, amikor már görbült is a botom és kilós pontyot tereltem szákba. Majd ez így folytatódott. Igazából a szomszédok még fel sem ocsúdtak, öt pontyom volt a haltartóban. Ők a rövidebb távon kezdtek, de nem volt kint hal, néhány bodorkát, dévért kivéve. Látva, hogy hogyan horgászok, mindegyikük elővette a nagyobb hatótávplságú felszerelését. Így már nekik is jutott hal.
A verseny során többször próbáltam a rövidebb etetést, de csak kishalat adott, így aztán nem is nagyon erőltettem.
Délutánra a halak kapókedve kissé alább hagyott, a fogások mennyisége kiegyenlítődött, de délelőtt akkora előnyre tettem szert, hogy 19900 gr hallal biztosan nyertem a feeder kategóriát és az abszolut első helyet is.
Felszerelésem, ami a sok halat adta: PRESTON DUTCH MASTER 130 gr feeder bot, SHIMANO ULTEGRA 5500 orsó, Trabucco Pellet Line 0,20 mm zsinór, 25 gr DEÁKY pellet feeder kosár.
Etetőanyag: TOP MIX Zöld Fűszeres Method Mix.
Horog: KORUM XPERT POWER MICRO BARBED
Csali: KORUM gumikukorica

(Versenyeredmények)
 

Ezzel az etetővel sikerült megnyernem a versenyt.

 

Karácsonyi üdvözlő lapnak is beillő kép. Azonban ez az egyik úszós szektor.

A zord idő ellenére a feedere szekcióban gyorsan jelentkeztek az első halak.

A jó puha hó a pontymatracot is helyettesítette.

A hideg miatt nem volt célszerű a kezet bevizezni, így aki tudta,
egy kezével akasztotta ki a halból a horgot.

Zoli fiam egyik pontyával.

A feederes mezőnyben mások is tudtak halat érinteni.

Kapásra várva! Délután olyan fergetegeset horgászott a horogra akasztott száraz fűzött kukoricájával,
hogy toronymagas szektor egyest és abszolut második helyezést ért el.

Nekem is halam van.

Egy széles torzsáson kellett átvezetni a halakat. Emiatt négy halat is veszítettem.

A szakáll nélköli horog miatt gyorsan ment a kiakasztás.

Hatodik pontyom.

Szomszédom osztrák módszerrel, "tajgerrel" próbálkozott, melyet epres aromával tett vonzóbbá.

Szabolcs gyenge kezdés után szerelést cserélt, majd szép szektor kettest horgászott.

Pontyöröm!

Ez a módszer nem adott sok halat.

A legifjabb versenyző.

Beburkolózva!

Ponty, útban a merítőháló felé.

Majd a merítőben ...

... végül pedig elejtője kezében.

Volt aki tökéletesen felkészült a szokatlan körülményekre.

A napszemüveg jó szolgálatot tett, mint hószemüveg.

Volt, hogy csendesedett a hóesés.

Volt olyan elvetemült horgász is, aki még a rakóst is elővette.

A hóesés azonban nem szűnt meg. Még másnap sem.

A 10 hektáros tó nagyon szép helyen terül el.

A látszat egy kicsit csal, az erdő nem volt olyan sűrű, mint amilyennek a képen látszik.

A verseny egyik hölgy résztvevője.

Ehhez kellett volna még néhány halacska.

A tapasztalatlan! De van még ideje megtanulni, hogy ilyen időben nem jó tornacipőben horgászni.

Csendélet.

A jéghideg Coca Cola az Igazi !

Balázs, a versenysorozat kiagyalója.

Krisztián a jobb fogásért "lobbizik" a pontynál.

Csak a jókedv ne hagyjon el!

"Kleine fishe gute fishe"! Sokat ért abban a szektorban.

Hoppá! egy kárász.

Balázsnak ez a hal a későbbiekre nézve sokat jelentett.

A boldog túlélők. "The happy survivals".

A verseny díjai.

A feeder kategóriát én nyertem.

Az úszós kategória első helyezettje.

A verseny díjazottjai.

Papp József

 

 

 

 

 

GINOP