TOP ITALY - TOP MIX Kupa, Olaszország

A verseny kiírása is mutatta a verseny rangját és tükrözte a várható létszámot is. A kiírás szerint 50 fõ nevezését fogadták el és a szektor 1 és 2 helyezettek egy-egy arany medált (nem aranyozott, hanem aranyból készült), míg az abszolút 1-8 helyezettek jelentõs pénzösszeget is kaptak.

 Versenykiírás

További szabály volt, hogy csak rakósbotot lehetett használni, 3 kg etetõanyagot, 1 liter fehér csontit és 1 dl színes csontit, pinkit, továbbá 1 dl gilisztát. Szúnyogot Olaszországban tilos használni. A verseny idõtartama négy óra volt, tehát nagyon komolyan oda kellett figyelni, hogy elég legyen az etetõ.

Csütörtök délután érkeztem meg és rögtön a pályára mentünk tréningezni. A csatorna mintegy 50 m széles, 3 m körüli mélységû, teljesen egyenletes aljú, jó versenyfeltételeket biztosított. Csupán egyetlen zavaró dolog volt, a közeli cigány telep. A hangos zene és az, hogy az autót azonnal zárni kellett, ha elmentem mellõle akár csak pár lépést is. Késõbb aztán a helyi egyesület vezetõje elpanaszolta, hogy hálóval, fenékhoroggal és minden eszközzel lopják a halat a vízbõl és nem tudnak ellenük tenni gyakorlatilag semmit.

Andrea és Sandro villámgyorsan összepakoltak és horgászni kezdtek.

 Andrea pontyot fáraszt

 Sandro egy szép, kiló feletti kárásszal.

Meglepett, hogy az etetõt nem kupakolták, hanem dobták és a folyamatos ráetetést is. Megtudtam tõlük, hogy a hal itt a hangra megy, ezért dobják. Ezt elõször nem hittem el, de aztán meggyõzõdtem róla.

Közben én is elkészültem és horgászni kezdtem.

 Beállított ládám

Az alapetetést, 8 gombócot, bekupakoltam és horgászni kezdtem. Azonban a kapások elmaradtak. Vendéglátóim pedig sorban fogták a szebbnél szebb halakat és folyamatosan csobogtak gombócaikkal. Én még vártam és olyan 10 percenként rákupakoltam, de nem hozott eredményt. Beadtam a derekam és dobni kezdtem az etetõt.

 Már az elsõ csobogós dobások halat eredményeztek

 Majd a kapások és fogások folyamatosak lettek

Etetõnek a keszegre és kárászra már itthon is jól bevált Xtasy VIP és Xtasy Dévér 1 : 1 arányú keverékét készítettem el. A csontit megragasztottam a snecik miatt, csalinak csontit, pinkit és igazi itthoni trágyagilisztát használtam.

 Csalis tálcám. Az etetõkeverék: 1,5 kg Xtasy Dévér + 1,5 kg Xtasy Carp VIP

A rendkívül érzékeny VITA úszót használtam, számítva a finom dévér kapásokra, 12-es fõzsinórt, 10-12-es fluoro carbon elõkezsinórt és PR26 horgot 14 méretben, figyelembe véve, hogy gilisztát is kell csalizni.

 Szerelékeim és elõkéim

 A giliszta csontival kombinálva igazi dévér és kárász csali

A zsákmány kétféle halból állt, dévérbõl és kárászból, mert a pontyok túl nagyok voltak ahhoz, hogy meg lehessen fogni õket.

 Dévér a part szélén, szákolás elõtt

 Folyamatosan jöttek a kisebb...

 ... és nagyobb dévérek, továbbá a ...

 ... kisebb ....

 ... és nagyobb kárászok.

Csak az etetõvel volt egy kis probléma, elfogyott. Tehát nagyon fontos lett az etetõanyag beosztása, hogy a négy órát végig lehessen vele etetni, mégpedig egyenletes ütemben. Azonban volt megoldás, mégpedig egy kicsit a véletlen szülte megoldás. Történt ugyanis, hogy készíttettem egy díjat a legnagyobb halat fogónak, hogy ne menjek üres kézzel. A kupákat nálunk egy órás barátom forgalmazza. Este mentem hozzá és amíg véste a feliratot megemlítettem neki, hogy ismételten beázik az órám, mire közölte, hogy most van neki direkt horgász órája, amely sok minden mellett a szolunáris táblázatot is tudja. Mondtam neki, hogy ez nem nagyon érdekel, de ha már errõl beszélünk, nincs-e egy olyan órája, amit be lehetne állítani, hogy visszafelé számlálja az idõt és mondjuk a beállított idõ leteltekor jelezzen és indítsa újra a visszaszámlálást, mert ilyet már nagyon régóta keresek, hiába. Közölte velem, hogy ez az óra azt is tudja. Megmutatta, megnéztem és azonnal meg is vettem.

Ennyi kitérõ után nézzük a másnapi tréninget. Péntekre két edzést terveztem. Reggel azzal kezdtem, hogy bekevertem az etetõt, majd gyúrtam 8 db kétkezes gombócot és ezt félre tettem. A maradéknak pedig ki kellett adnia 48 db egykezest ráetetésnek, mert öt perces ráetetést terveztem. Ez elsõre nem sikerült, túl nagyok lettek a gombócok, másodikra viszont 51 lett, amit megfelelõnek ítéltem, figyelembe véve, hogy rossz helyre is dobhatok egyet-kettõt. Így legalább tudok korrigálni.

Az órát beállítottam öt percre és elkezdtem a horgászatot. Nyolc gombóc alapnak és minden öt percben (óra jelzéskor) egy ráetetés. Tökéletesen mûködött, a halak is jól reagálták le az ügyet, azonban a végére maradt etetõm. Ugyan is bal kézzel, horgászat közben kisebbek lettek.

A második tréningre annyit módosítottam, hogy négy percre állítottam az órát. Ez volt az igazi. Pontosan kijöttem az etetõvel, a végére talán egy marék maradt.

Ez lett a taktikám is a versenyre, 8 kétkezes alapnak és négy percenként ráetetés.

Mivel a verseny szombaton délután volt, reggel elmentem a pályán kívülre még egy edzést tartani, kontrollálni a tegnapiakat. Mûködött, tehát úgy gondoltam megfelelõen felkészültem, jöhet a verseny.

A verseny délután 14:30-kor kezdõdött, mert náluk szeptember közepén még igen csak meleg szokott lenni. Szerencsére a megérkezett hidegfront ezt némiképp átírta.

48 fõ nevezett, akik nevezésükkel egy idõben átvehették a verseny pólóját is.

 A verseny hivatalos pólója

 A versenypálya élesben

 Sandro figyel eseményre várva. Szektorát megnyerte.

 Andrea verseny közben....

 ... és akció közben

 Éppen halat varázsolok ki a vízbõl, mely nem volt egyszerû

 Csalizás közben

A halfogás nehezen indult, ahogy a helyiek megjósolták, a versenyen kevés hal volt. Nagyon pontos, precíz horgászatra volt szükség a jó eredményhez. Nyolc szektor volt, tehát a nyolc szektor elsõbõl került ki az abszolút elsõ nyolc helyezett. A legtöbb halat a fölsõ szélsõ szektor adta, ahol közel 10 kilós fogással lehetett nyerni. Beljebb aztán egyre kevesebb hal volt. Taktikám helyesnek bizonyult és ennek eredményeképp szektoromat nyerve, összesítve a harmadik helyet sikerült elérnem, ami egy arany medált és némi készpénzt hozott a konyhára.

Az eredményhirdetésre már majdnem sötétben került sor. Andrea adta át a díjakat a helyezetteknek.

 

A verseny abszolút elsõ helyezettje feleségével

 Még néhányan a helyezettek közül

 

 

 

 

 A legnagyobb halnak járó trófeát egy közel három kilós dévérért én adtam át

 Balról Sandro, jobbról Andrea, a TOP MIX olaszországi forgalmazói

 

A verseny utáni vacsora, mely a végén némi üzleti megbeszéléssel is kiegészült

 

Az arany medál a szektor esõ helyért

Igen magas színvonalú, nagyon jó hangulatú verseny volt, amely nagyon tetszett. Jövõre is ott leszek!

Papp József

GINOP