Hidegvízi Method Mix - Télies körülményekhez

 

A Hidegvízi aromáról nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk és sokan kérték is, hogy jó lenne ilyen aromával kész method etetőt is piacra tenni. Az etető kipróbálására csak az év elején, illetve az őszben néhány alkalommal volt lehetőségünk, mert hát ehhez hideg víz kellett.
Készítettünk egy magas fehérje tartalmú, egyenletesen finomra őrölt fekete színű alapot, melyre rákeverve az aromát megkaptuk ezt az etetőt. A fekete szín a fenék színétől függetlenül a téli letisztult, átlátszó vizek miatt szükséges.
Itt is nagyon ügyeltünk az etető egyszerű felhasználhatóságára. Ennek az etetőnek a bekeveréséhez 4 dl víz szükséges, melyet egyben hozzá is önthetünk egy tasak tartalmához. Bekeverés után állni kell hagyni egy kicsit, majd ismét keverjük át és tetszés szerint finom lyukú rostán át is törhetjük.
 
A Hidegvízi Method Mix.
 
A horgászat során kizárólag a KORUM sárga színű lebegő gumikukoricáját használtam csaliként, hajszálelőkére kötött csalitüskén. Több fajta gumikukit is kipróbáltam már, de mindig visszatértem KORUM-hoz, mert tapasztalatom szerint egyedül ez tudja azt, hogy a horgot, még a kis méretűt sem, emeli el a fenéktől, ő maga pedig szépen lebeg. Egyetlen hátránya, hogy nem kell csalit cserélni, így a horgász kis szerencsével több tucat halat is ki tud fogni egyetlen, csalitüskén felkínált gumikukoricával. Magyarul ritkábban keresi fel a horgászboltot …
 
Töltőszerszámmal megtöltött method kosár, gumikukoricával.
 
Már az első bedobás halat adott, mégpedig egy szép dévért. Aztán fergeteges peca kerekedett, mert olyan mennyiségű dévér és kárász állt az etetésre, hogy gyakorlatilag nem telt el perc kapás nélkül. A két órányi horgászat során kettő pontyot sikerült fognom. Gondolom nem fértek a horoghoz, olyan gyorsan vették fel a többiek a csalit.
 
A két ponty közül a nagyobbik.
 
A teríték is magáért beszél.
 
Összegezve a tapasztaltakat :
a vörös áfonya – koriander aromakeverék a halas alapú etetőn kiválóan működött. A halakat szelektálás nélkül lehetett fogni, esetenként a fenékre érést követően azonnal volt kapás. Ez mindenképpen azt mutatja, hogy a halak, a hideg víz ellenére nagy tömegben voltak az etetésen és szívesen fogyasztották azt. Az apró szemcsék miatt pedig nem laktak jól, így nem úsztak el onnét, mintegy várták a következő adagot.
Azt hiszem ez az etető nagyon sok feeder horgász kedvence lesz a következő szezonban.
 
Papp József


 

GINOP