Megkésett vallomás - Sliderezés a New Astex Medium matchbottal

Már amikor elõször a kezembe vettem a 4,20-as New Asterix botomat azt mondtam, hogy ez a bot talán alkalmas lesz sliderezésre. Karakterét tekintve bizonytalan voltam, hogy az általam idõnként használt 10-es elõkét fogja-e bírni. Erre azt mondta Jóska, ezt egyetlenféleképpen tudom meg, ha kipróbálom! Február végét írtunk, gyors telefonos egyeztetés után Gyula Gábor barátommal megbeszéltük, hogy elmegyünk a Bocska tóra, ahol még van némi tiszta vízfelület, és tudtuk, hogy ott nagymennyiségû halat lehet fogni, ha szerencsénk van. Most nem az volt az elsõdleges cél, hogy sok halat fogjunk, hanem hogy sok kapásom legyen, minduntalan újat kelljen dobnom, illetve az, hogy kiderítsem valóban tudja-e, a 10-es elõkével való horgászatot ez a pálca.

Csípõs volt a hajnal a vízparton.

Már a kora hajnal Komáromban talált minket. Komoly meglepetést okozott, hogy a parton rajtunk kívül már igen sokan készülõdtek horgászatra. Olyan volt a vízpart a hajnali párában, mintha egy horgászversenyre érkeztünk volna. Nagy örömünkre egy csomó ismerõs arcot láttunk. Ebben a hidegben szívmelengetõ volt az érzés, hogy nem csak egyedül próbálunk megküzdeni az elemekkel és a halakkal. 

Meglepetésünkre, rajtunk kívül, még jó páran készülõdtek horgászatra.

Mivel tudtam, hogy a vízben nagymennyiségû keszegnépség lakik ezért õket céloztam meg, hogy a minél több kapást elérhessem. Így az érdekes illatú, kicsit téliesített Piros keszeg etetõanyagot kevertem be, jó elõre, hogy a szemcsék átnedvesedjenek.

Télies keszeges etetõanyagom.

A szereléket már otthon elkészítettem, itt csak ellenõrizni kellett, hogy a vízben valóban jól áll-e az úszó. Egyébként semmi extra nem volt benne, klasszikus slider szereléket használtam.

Alul helyezkedik el a forgó 1 db 6-os méretû jelzõólommal, ezt követi két darab 6-os ólom egymástól 15 cm-re, majd 50 cm-rel feljebb 4 vagy 5 db egymás mellé húzott 6-os ólom. Ezekre azért van szükség, hogy egyenesen repüljön a szerelék. Természetesen a megosztott ólmozást lehet másféleképpen is variálni, ez mindenkinek a saját szájízéhez és dobástechnikájához igazítható.

.

Az összehúzott 6-os ólmok fölött helyezkedik el maga a fõ súly, ez általában 10-12 gramm. Ügyelni kell arra, hogy az ólmok sliccei egy irányba nézzenek, így nem fog kacskán állni az ólmozás, szép egyenletes sor ólmot kíván meg a slider technika.

Az úszó, amivel horgásztam, eredetileg egy 16 grammos Top Mix wagler volt, csak slider adaptert tettem bele, és egy kicsit megvariáltam. Tettem bele egy karbon szárat, hogy szép egyenesen repüljön, és újralakkoztam, hogy valóban csak az úszó testének faanyaga legyen az, ami a felhajtó erejével jelzi a kapást.

Top Mix wagler slider adapterrel, és némi turbózással.

Hajnalban láttuk lötyögni a halakat, így biztosak voltunk a távolságban, ahol horgászni kell. Azért, hogy ne zargassuk el ezeket a halakat, picike gombócokat csontival gazdagon megtömve lõttem, aminek terveim szerint az volt a célja, hogy vízbeéréskor szép folyamatosan lehulló csonti és etetõanyag függönyt fog képezni elõttünk. Szorgalmasan lövöldöztem ezeket a kis golyókat, de átütõ eredményt nem hozott az elsõ fél órában.

 Aprócska csontis gombócokkal készültem.

Szorgosan lõdöztem befelé.

Az etetõanyagban fehér csontit használtam, csalinak pedig piros pinkit, ami biztos, hogy jó csali volt, hiszen a többieket kérdezve, egyértelmûen õk is azzal fogták a halat.

Piros pinkivel csaliztam.

Kicsit késõbb rájöttünk, hogy az egyik nagy hibánk az, hogy nem volt bejelölve a zsinórunk, csak ad hoc jelleggel dobáltuk a vizet, úgy gondolván, hogy valószínûleg mindig ugyan azon a területen horgászunk. Ennek a hibának a kiküszöbölésére vetettük be a zsinórjelölõt.

Zsinórjelölõ

 Szépen látszik a zsinóron a pontos távolság.

Amikor már pontosan ugyan abban a távban horgásztunk biztosak voltunk benne, hogy fogunk halakat fogni. Egyetlen kérdés maradt csupán, hogy megfelel-e ez a picike gombóc pötyögtetés, hiszen a 4 méretes vizet tekintve nem voltam benne biztos, hogy az etetõanyag megfelelõ helyen ér feneket. Ezért úgy döntöttünk, hogy csúzlit váltok, és komoly, tojás méretû gombócokkal kezdek etetni, mégpedig oly módon, hogy csinálunk egy nagy alapetetést, és majd késõbb néha-néha rálövünk.

.

Etetési taktikát váltottunk.

A helyes taktika és a pontos etetés meghozta a hatását. Könnyen lehet, hogy a felszakadozó felhõréteg, és a kisütõ nap is segített nekünk, de egy biztos, hogy a nagymennyiségû alapozó etetés után folyamatossá vált a halfogásunk.

.
.

A dévérek beálltak elénk, és nem volt más dolgunk, mintsem, hogy élvezzük a zord télben a napsütést, és, hogy próbálgassam az új botot, amely, mint kiderült, gyakorlatilag sliderezésre lett teremtve.

Sliderezésre teremtett bot.

A bot karaktere tökéletesen lehetõvé teszi a sliderezés technikáját.

.

Olyannyira elégedett voltam a bottal, hogy nyugodt lélekkel, terelgettem a magam irányába szinte minden, horgomra akadt halat, pedig 10-es elõkével próbálkoztam. Természetesen nem cibálni kellett a halakat, szép, kényelmes tempóban húztam õket, a bot mindennemû kitörési kísérletet szépen kirugózott.

Egyre másra jöttek a szép keszegek. Hímestojásként bántam a halakkal, és ezt meghálálandó valóban nem vesztettem egyetlen egyet sem, pedig több nagytestû, 50-60-70 dekás dévért is zsákmányoltam.

.

A halakkal óvatosan bántam, nem is szakadt el egyszer sem a 10-es elõke.

Óráról órára szebb idõ lett, lassan lekerültek a mellények, és egyre felszabadultabban horgásztunk szépen egymás mellett.

Szépen egymás mellett horgásztunk.

Örömünk határtalan volt, hiszen ritka, hogy a télben ilyen jó napot fogjunk ki.

Örömünk határtalan volt.

Amint összhangba kerültem a bottal, a felszereléssel, egyre bátrabb lettem, és igazán boldoggá tett az a tudat, hogy van a Top Mix kínálatában olyan minõségû és felhasználási szempontból remek slideres bot, mint amilyen az AsterX 420-as Medium. Bevallom kicsit aggódtam, hogy ezt a technikát csak ?a"! méregdrága bottal fogom tudni alkalmazni, de most már biztos vagyok abban, hogy ez a bot tökéletesen ki fogja elégíteni az igényeimet.

Oly mértékben felbátorodtam, hogy egy idõ után már kíváncsi voltam, hogy vajon kellõen lágy-e ahhoz, hogy a halakat, természetesen nem túl nagy méretben, de röptetni is lehessen vele. A gondolatot tett követte, és bizony a tenyeres halakat nyugodt szívvel lehetett röptetni, a 10-es elõke ellenére is.

Felbátorodva már röptettem is.

Látványosan jót horgásztunk, de ez nem csak rólunk, hanem szinte az egész partról elmondható volt. Igaz, mi talán egy kicsit jobban fogtuk a többieknél. Ennek oka lehet az is, hogy esetleg elõttünk kicsivel több volt a hal, de lehet, hogy éppen azért, mert jó volt az etetõanyagunk, jó volt a taktikánk, a szerelékünk, ez utólag sosem derül ki biztosan. Egy biztos, minden nagyon jól mûködött, Csabi barátom oda is jött hozzám, és megkérdezte, hogy én milyen kajával horgászom? Én pedig mondtam, hogy a Top Mix piros keszegesével, amit kicsit hitetlenkedve fogadott.

Érdeklõdõ, hitetlenkedõ barátom.

De miután megmutattam neki, azt mondta, hogy: - Ez igen! Irigylésre méltóan összeállt elõttünk a hal.

1-2 órát még horgásztunk, a fotózkodást követõen boldogan csomagoltunk össze, és ettünk egy jó babgulyást.

Gyulai Ferenc

GINOP