Pasztateszt a simontornyai Hegyi-tavon

A Hegyi-tó szépen gondozott, jól halasított horgász víz. Az étteremben, amelyet a család üzemeltet sok fotó mutatja, bõven akadnak a tóban 10 pluszos pontyok, amurok. Habár a tavat teljesen idegenként közelítettem meg, ezek egyikének megfogása állt szándékomban.

A Hegyi-tó szépen rendezett horgászvíz.

A horgászok árnyas fák alól hódolhatnak hobbijuknak.

 A tó körül a part szépen gondozott.

A cuccomat Preston talicskával vittem ki a horgászhelyemre.

A tó egyik sarkában pakoltam le cuccaimat, úgy gondoltam, ha jó a csalim, oda is ki tudom csalni a halat annak ellenére is, hogy a tavon elsõsorban bojliznak és feedereznek, vagyis beetetik a halat. Sõt, még addig is elmerészkedtem, hogy a botot sem raktam össze 13 méterbe, hanem egy taggal rövidebben próbálkoztam.

Több új terméket is próbálok, ilyen a jövõ évre tervezett bot, a VECTOR X Carp is.

Elsõ dolog a vízmélység akkurátus bemérése, az esetleges mélyedések feltérképezése.

Úgy tapasztaltam, hogy az eredményes horgászat egyik feltétele, az elõttünk elterülõ fenék domborzatának pontos ismerete. Ezért aztán sok idõt szoktam erre szentelni. A mélyedéseket, kiemelkedéseket aztán egy-egy szemben lévõ tereptárgyhoz tájolom be.

A pasztához az eresztéket úgy szoktam beállítani, hogy az úszó 8-10 cm-t álljon ki a vízbõl, amikor a fenékmérõ a fenéken fekszik.

Pasztához így állítom be az eresztéket.

Míg tevékenykedtem, nem messze tõlem egy szép pontyot tereltek szákba a sporik. Ezen a tavon is elvárják a halakkal való kíméletes bánásmódot, így a pontymatrac használatát is. A horgászok ezt szerencsére be is tartják, így a halak sértetlenül kerülnek vissza a tóba.

Elvárás a halakkal való kíméletes bánásmód.

Ha pasztával horgászok, alapetetésnek mindig szemes magot teszek be, majd még megszórom a helyet egy kevés Economic pellettel. Végezetül pedig néhány diónyi pasztagombóc kerül a maggal megterített horgászhelyre. A magra az apró halak nem, vagy csak nagyon korlátozottan állnak oda. Ha ilyenkor etetõt szórnék, a sok apróhaltól lehetetlenné válna a horgászat, mindig lecsipegetnék a pasztát a horogról. Természetesen ilyenkor is elõfordul, hogy odajön egy-egy kárász, dévér, amelyik addig csipegeti a pasztát, amíg a gombóc a szájába fér, hogy aztán mohón beszürcsölve elszaladjon vele. Vagy is büntetlenül el akarjon vele szaladni. De ezt a manõvert általában nem ússza meg némi levegõszippantás nélkül.

Az alapetetésnek szánt Ponty-mix csészével kerül a horgászhelyre

Ezt Economic pellet követi, melyet kézzel szórok be.

A megterített horgászhelyre már csak néhány diónyi pasztagombóc kerül.

Legalább háromféle paszta kerül forgalomba a jövõ évtõl kezdve. Ezek nem csak színben különböznek egymástól, hanem összetételben is.

Természetesen alkalom adtán részletesen is be fogom mutatni ezeket a horogcsalikat.

A háromféle paszta etetéshez elõkészítve.

Ezeket a diónyi gombócokat nagyon pontosan teszem a horgászat helyére.

Amíg én az etetéssel és a bemutatással foglalkozom, néhány 10 méterre tõlem ismét egy szép ponty kerül szárazra. Match bottal fogták és valamilyen pelletre éhezett meg. Több, mint 4 kilót nyomott és mérés után már ment is vissza.

A másik szomszéd is szép pontyot fogott.

Végül aztán én is elkészültem és horgászni kezdtem. Aki nem próbálta még, el sem tudja képzelni, milyen komoly és sok idõt igénylõ munka egy ilyen bemutató elkészítése. Pontos beállítások, jó és érthetõ képek stb. Sokszor alig marad idõ horgászatra.

Akkor pedig nézzük a csalizás technikáját. Elõször is nagyom jól és pontosan el kell készíteni a pasztát. A porból készült horogcsalit célszerû elõzõ este elkészíteni. Fontos, hogy ha sok a hal, akkor 2-3 percnél ne legyen több az oldódási ideje. Ha kevesebb a hal, akkor érdemes 5-8 perc közé állítani az oldódási idõt. Errõl is készítek majd egy anyagot a késõbbiekben.

Elõször is ki kell venni egy jó diónyi mennyiséget és a hüvelykujjal kissé megnyomni.

Következõ lépésként rá kell helyezni a horgot.

Ezt követõen a horogra oldalról rá kell nyomni a pasztát.

Ugyan ezt kell tenni alulról is.

Így néz ki egy horogra nyomott pasztagombóc.

Nem kell, hogy tökéletes formáju legyen, Jobb, ha kiálló részek is vannak rajta, azok elõbb oldódnak.

A felpasztázott horgot nem tudjuk simán, mint mondjuk a csontit, vagy kukoricát betolni a rakóssal. Mérete és állaga miatt leesne a horogról. Ezért a top szetre kis akasztó fület kell szerelni. Ez nem komplikált dolog, egy egyszerû zsinórkötegelõ is megteszi.

A pasztát a top szetre szerelt zsinórkötegelõbe akasztva tudjuk betolni.

A bot elfordításával lehet a fülbõl kiakasztani a zsinórt és a csalit a helyére tenni.

Várjuk meg, amíg a szerelék lengése megáll, és akkor, pontosan a bot alá kall betenni a csalit.

Tapasztalatom, hogy etetés és a horgászat megkezdése után 3-4 csalizást kell megvárni (15-30 perc) amíg az elsõ kapásunk megérkezik. A második, harmadik csalizásnál már lehet látni beleúszást, amikor a halak a lebomló pasztaszemcséket szedegetik. A paszta lényege pontosan abban rejlik, hogy a lebomló finom szemcséket szipogatják fel a halak. Mozgásukkal ezeket a szemcséket keverik fel, mintegy ízfelhõt keverve a vízben. A finom szemcséktõl nem laknak jól, sõt étvágyukat fokozza, idegesíti õket. Ezért aztán a kapás is gyors, a hal a maradék, még fel nem oldódott pasztagombócot a horoggal együtt felszívja és elindul vele. Egyik pillanatban látni az úszót, következõben nyúlik a gumi. Szóval élvezetes horgászat.

Ahogy várható is volt, a második csalizást követõen az úszó meg-meg billent. Majd a szereléket ellenõrizve láttam a paszta eltûnt a horogról. Ezt követte még néhány hasonló eset. Ami a furcsa volt, hogy a berakást követõen azonnal billegni kezdett az úszó. Ez nem így szokott mûködni, valami nem volt rendjén. Sokadik berakásra aztán meglett a tettes. Egy szép mocsári keknõs rugdalózott a bevágást követõen a szerelék másik végén.

? -No, még így sem jártam! Bíztató, a teknõs is szereti a pasztát. ? - gondoltam, és reméltem, nem hívta oda az egész rokonságát.

A nap elsõ zsákmánya.

Ahogy a páncélos vitézt levettem az etetésrõl, elindultak a halak. A beleúszások és a kapások is halszerûvé és gyakorivá váltak.

Elõször egy kárász jelentkezett.

Ezt egy kettõ fölötti dévér követte. Látszott rajta, hogy a Dunából került oda és nagyon nem jól érzi magát a tóban.

A dévért egy közel négyes tõponty követte.

Minden beállt a megszokott kerékvágásba. Horog felpasztázása, berakása, 5-7 perc várakozás, kapás és fárasztás.

Minden berakást kapás követett.

Csaknem minden kapást pedig fárasztás.

A ?nap hala" talán a hatodiknak jött.

Többször elment a jobboldali nádas felé, de aztán elfáradt és megadta magát.

Ilyenkor jól jön a nagyméretû, halkímélõ anyagból készült merítõháló.

És az sem utolsó, hogy a merítõnyél röviden is bontható, így könnyû a megszákolt hallal bánni.

Ezzel, a közel hatos tõponttyal tettem föl a napra a koronát.

Fotózás és mérés után mehetett vissza a lakhelyére.

Úgy gondoltam a napnak ezzel vége, teszteltem, horgásztam, dolgoztam és halat is fogtam, nem is keveset. Mi jöhet még a hazaút fáradalmain kívül? Hát jött, a nap fénypontja, Ferike, a tulajdonos kisfia, aki megszállott horgász és szabadidejét nem a számítógép elõtt ülve, hülye gyilkolászós meséket néz, hanem horgászik.

Amíg pakoltam odajött hozzám beszélgetni. Elmondta, hogy Õ most itt nyaral a mamájánál és mellesleg horgászik, de most azért nem tud halat fogni, mert nincs neki olyan frankó etetõje, mint nekem. Ezen aztán ne múljon és adtam neki egy zacskóval.

?Nézd bácsi, ilyen lett az etetõ!"

Nem mondom, hogy nem lehetett volna szakszerûbben bekeverni az Xtasy VIP etetõt, de hát ...!

?Akkor én ezt most bedobom!"

 ?Bácsi! Meg mered fogni a csontit?"

Ennyi sok kacatot!

?Azért tudok ám halat fogni! Látod?"

Most pedig szákba vele!

A nap így, Ferikével lett teljes és felejthetetlen.

Most pedig megmutatok néhány halat, melyek híréért odamentem. Igaz, hogy nem sikerült hasonlót horogra kerítenem, de adok esélyt nekik, hogy legközelebb az én horgomat is felvegyék.

.
.

Papp József

GINOP