Koncérokkal kacérkodtunk

A hely sajátossága, hogy a dunaföldvári híd alatti szakasz (horgászatunk színhelye) nem csak a partszélen, hanem szinte a meder közepéig kisebb-nagyobb kõkupacokkal és óriási sziklákkal tarkított. Itt alacsony vízállásnál rendkívül körültekintõen és lassan haladnak a hajók, mert könnyedén zátonyra futhatnak. Ezek a mederben megbúvó tereptárgyak olyan víz alatti labirintust hoznak létre, amelyet el sem tudunk képzelni. Komoly helyismerettel vagy radaros helykereséssel megtalálhatók azok a ?folyosók", amelyekben a halak tartózkodnak. Ha jól választottuk meg a horgászhelyünket, fantasztikus fogásban lehet részünk. De a sikeres horgászatot az esetleges nullázástól, gyakorta csak 1-2 méter választja el! Tehát a jól megválasztott hely itt talán fontosabb, mint bárhol máshol.

 A Duna alacsony vízállásánál látszik jól, mirõl beszéltem.

 A sziklák közti folyosókban "laknak" a halak, teljes védettségben halászoktól, rapcisoktól, kormoránoktól. 

Gyakorlott, a vízterületet jól ismerõ horgász nélkül soha nem merészkednék ide. Papp József olyan jól ismeri a terepet, hogy radar és GPS nélkül is hajszálpontosan a legjobb helyekre állt. Amikor megkérdeztem Józsit, hogy miért nem használ GPS-t, csupán annyit válaszolt mosolyogva, hogy ?nincs rá szükség, mert itt van a fejemben!". Ekkor érti meg az ember, hogy a vízen eltöltött horgászóráknak mekkora értéke van!

 A sikeres horgászathoz 4 dolog kell: 1. - a megfelelõ horgászfelszerelés összeállítása

 2. - a jó minõségû etetõanyag bekeverése

 3. - a megfelelõ horgászhely kiválasztása

 

4. - gyakorlott horgász, aki megfogja a halat

A csónak rögzítése után mindketten bolognai bottal vettük üldözõbe a környék halait. A parttól 40-50 méterre, az összeszûkült mederben nagyon erõsen áramlott a víz. Ilyen körülmények között, alapvetõen két technika jöhet számításba. Az egyik a feeder, míg a másik a speciális bolognai botos horgászat. Eredendõen a bolognai botot úszós horgászatra találták ki, ide azonban olyan nagyméretû (minimum 40-50 g teherbírású) úszót kellett volna bevetni, amely igen körülményessé (és vélhetõen kevésbé eredményessé) tette volna a horgászatunkat. Sokkal célravezetõbb az úgynevezett ?kopogtatós" módszer alkalmazása, amely rendkívül egyszerû és hatékony. Egy olyan - elsõsorban feederezés során alkalmazott - végszereléket használtunk, amely egy 40 grammos pálcikaólommal fixálta a horgot a mederfenéken (lásd a mellékelt rajzos ábrán).

 Egyszerû, hatékony ?feeder végszerelék" került a bolognai botra

 

Hogy az úszós szerelék jellegét megõrizzük, és a kapásokat egyértelmûen érzékeljük, kapásjelzõnek egy mûanyag úszó került a zsinórra. Azonban ez nem ért a vízbe, a vízfelszín felett volt néhány centivel. A kapások a gyors vízben nagyon határozottak és agresszívek voltak. Volt néhány olyan ?rávágás", amely nem csak az úszót merítette víz alá, hanem a bot spiccét is belegörbítette a folyóba. A gyorsfolyású szakaszon a halak megszokták, hogy nincs idejük az ehetõnek vélt finomságok körbejárására. Ha kajának látszó tárgy vagy élõlény közelít, azonnal meg kell enni, különben elviszi a víz! A horgászat különlegessége, hogy mindössze 6 méter hosszú botokkal horgásztunk. Tehát nem messzire eldobva, hanem közvetlenül a botspicc alatt, a csónak mellett, illetve attól 5,5-6 méterre kínáltuk fel a csalit. A halakat nem zavarta közelségünk, és az esetleges csörgés-zörgés. Sõt, ha etetõanyag gombócokat vetettünk be, döbbenetes módon fokozható volt a kapások gyakorisága.

 


Ahogy fokoztuk a ráetetés ütemét, úgy nõtt a kapások száma!

 

Etetés nélkül csak a környéken ?bóklászó" halakat lehetett megfogni, és igen ritkán volt kapás (így kezdtük a horgászatot, ezért tudom ilyen biztosan!). Miután elkezdtünk etetni, az etetõanyag gombócokra felúszó halak és a kapások száma csak nõtt és nõtt! Tehát egyértelmûen látszódott, hogy a jól megválasztott horgászhely maximum 50%, ha a sikeres horgászatot 100%-nak tekintjük. Újabb 20% lehet az etetõanyag és 20% a megfelelõ felszerelés. 10%-ot adok a horgásznak, mert végül, de nem utolsósorban némi gyakorlat is kell, hogy végül szákba kerüljön a hal. Mint említettem, egyre több hal gyûlt össze elõttünk, ahogy fokoztuk a ráetetés ütemét. Kezdetben, a legelsõ halak óriási, 3 kilót meghaladó kapitális méretû dévérkeszegek voltak.

 Kapitális, 3 kilót meghaladó súlyú dévérkeszegek sem voltak ritkák

 Fotózás után minden halat azonnal visszaengedtünk!

 

A legnehezebben talán õket lehetett megfogni, mert annak ellenére, hogy nem küzdenek erõsen, jól kihasználják a víz tolóerejét. Nagyon nehéz volt õket a csónakhoz húzni és végül megszákolni... de ezért sikerült! A dévérek közé azonban gyorsan beverekedte magát a környék uralkodója, a márna. A folyóvizek vad harcosa nem csak kiváló úszómester, hanem nagy ?zabagép" is. Ha egyszer ráfekszik az etetésre, más halat nemigen tûr meg maga körül. Csak a nála nagyobb és fürgébb halaknak van esélye a finom falatok begyûjtésére. Miközben a márnákat felváltva fárasztgattuk, titkon abban reménykedtem, hogy feltûnik a Duna ?hercegnõje" is.

 Majd jöttek a márnák...

 Keményed küzd a horgon a koncér!

 A Duna hercegnõje a leánykoncér gyönyörû, védett halfaj!

 

Ezen a környéken nem számít ritkaságnak az egyébként védett leánykoncér. Ezt a csodálatos, de ritka keszegfélét gyakorta óriás bodorkának, jászkeszegnek vagy domolykónak nézik. Pedig Õ bizony egy önálló, nagyon jól megkülönböztetõ jegyekkel ellátott halfaj. Egy nyurgaponty erejével és a márna sebességével úszik és küzd a vízben. Ez alapján el lehet képzelni, hogy egy 2 kiló feletti ?keszegecske" mire képes! Ezen a napon a sok szép dévérkeszeg, márna és paduc között 2 hercegnõ is felbukkant. Mindkettõ vendéglátóm horgára akadt.

 Papp József idei legnagyobb leánykoncérja majd' 3 kilót nyomott!

 

A csodálatos halak egy gyors fotó után, az összes többi lakótársukkal együtt visszanyerték szabadságukat. Fantasztikus horgászat volt egy nem hétköznapi helyszínen! Köszönet érte, Duna, köszönet érte, Józsi!

írta és fotózta: Döme Gábor
ábra: Takács Péter

 

GINOP