Koncérok, dévérek, paducok

2003-ban, mikor az ?ínség szikla" is kilátszott Budapestnél, motoroztam el ide, hogy szemügyre vegyem a terepet. Már korábban is sokszor horgásztam itt, de ilyennek még soha sem láttam. Lenyûgözõen szép és ugyanakkor megdöbbentõ látvány.

 

 A legbelsõ és hajókra talán legveszélyesebb zátony a Duna két-harmad szélességénél.

 

 Zátonyok, sziklák amerre csak a szem ellát,

 

 kint és bent,

 

 a parthoz közel és távol.

 

 Itt a sziklák közötti folyosókban,

 

 a halak megtalálnak mindent, amire szükségük van.

 

 Horgászni is itt kell, a folyosókban. Még akkor is ezeket a csatornákat kell keresni, ha a zátonyok víz alatt vannak, mert a halak akkor is ezekben tartózkodnak.

 

 A valódi parttól mintegy 50 méterre egy zátonyon állva ilyen a fenék. A látható kis csatornában éppen csak csorog a víz.

 

Mostani kirándulásom célja is ez a terület. Igaz, hogy a jelenlegi vízállásnál a sziklák és zátonyok nincsenek kint, de a vízfelszín árulkodik és hát a radar is hasznos társ ilyenkor. Ilyen tájt már csak a keszegek nagyjai laknak ezen a területen, de azok szép számmal. Számítok márnákra is és még ponty is bejöhet. Front elõtti idõszak van, a ?pesti ember" délutántól viharos északi szelet ígér, de ki hisz már neki?

Felszerelésem egyszerû, 6 m-es bolognai bot, etetõanyag, egy kevés csonti és fényképezõ gép. Bepakolom a csónakba és már szelem is a vizet.

Annak ellenére, hogy október közepét írunk, már megérkezett a ?fekete sereg".

 

 Kormoránok százai ülnek a zátonyokon, vagy halásznak. Elképesztõ mennyiségû halat zabálhatnak meg.

 

Megérkeztem a területre, ahol lépésre váltok és nagyon óvatosan, hogy a csigát le ne kotorjam, beóvakodok a sziklák közé. Egy jónak vélt csatorna 2,70 m-es vízére állok rá, úgy, hogy a csónakot kiteszem a szélére, a két méter körüli vízre, így a 6-os bolognaival szépen elérem a mélyebb vizet.

Elöl és hátul súllyal rögzítem a csónakot, hogy ne mozogjon oldalt a sodrásban, majd nekilátok elkészíteni a ?menüt".

 

 A folyóvízi horgászat viszonylag sok etetõt kíván, fõleg, ha az ember egész napra készül. A Folyóvízi alapetetõhöz Barbe Speciált keverek és egy Xtasy VIP-et, pontynak. Ez az etetõ egyébként minden etetõhöz jól keverhetõ, nagyhalassá teszi azokat, de magában is kiváló. Még két doboz kukorica és kb. 2 dl csonti adja meg a végleges formát.

 

 Elõkerül a botzsákból a TOP MIX 6 m-es SEVERE Bolo bolognai bot, mely erõs, karcsú és megfelelõen könnyû is, pontosan ilyen, folyóvízi horgászathoz terveztem.

 

 A felszerelés roppant egyszerû. A 0,23 zsinórra egy úszó antennát rögzítek szelepgumival, ez lesz a ?kapásjelzõ". Közvetlenül kötöm fel a 8-as Drennan Forged Match  horgot a zsinórra , majd a horog fölé 60 cm-el kötök a fõzsinórra rögzítõ kötéssel egy erõsebb zsinórból oldal ágat és ennek a fülébe hurkolom a 40 gr-os pálca ólmot.

 

Ez a módszer hasonlít egy mártogató felszerelésre és ahhoz hasonlóan is használom. Lekoppintom a fenékre, egy kicsit várok, majd megemelem és arrébb teszem. Csak ?kopogtatósnak" hívom. Ezt a módszert, felszerelést Katus Gyulával mi találtuk ki és mi kezdtük el elõször használni, úgy 15 évvel ezelõtt a paksi melegvíz kifolyónál, ahol a nagy sodrás és a rendkívül akadós fenék miatt, csak így tudtuk megfogni a pontyokat.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért van szükség az úszóantenna kapásjelzõre, miért nem jó közvetlenül a botspicc. Tapasztalatból mondom, hogy az antennán, amely a víz felszín fölött van kb. 10-20 cm-el, elõbb meg lehet látni a kapást, mint a spiccen, tehát gyorsabban be lehet vágni, jobb a fogási százalék. Az eresztéket úgy kell beállítani, hogy amikor az ólom fenéken van, az úszóantenna legyen a víz fölött 20 cm-el. Ott aztán meg kell tartani.

Miután a szerelés is elkészült és bemértem a vizet, a botot leteszem a csónak peremére és 10 db gombócot dobok be alapnak. Szép hangjuk van vízre éréskor, biztosan lemennek a fenékre.

A csali 8 db csonti, hiszen nagy halra ?játszunk", mert a ?sas nem vadászik légyre". Már az elsõ berakás halat sejtet, hiszen szép hosszú beleúszás jelzi, hogy van érdeklõdõ az etetésen. Megemelem az ólmot és arrébb teszem a fenéken. Újabb beleúszás a válasz, majd semmi. Újabb emelés és erõteljes kapás a válasz. A hal bevágás után nekiiramodik és szokatlan vehemenciával küzd. Találgatom mi lehet. Nem márna, mert az fölfelé indult volna, nem is paduc, mert az rázná a fejét. Nem is jász, mert az már felfeküdt volna, ez meg rohan, mint az õrült. Végre megmutatja magát. Koncér, mégpedig jó nagy. Kettõ kiló fölé saccolom.

 

 A méretét és súlyát csak saccolni tudom, mert se mérlegem, se centim. Szerintem valahol 2,5 és 3 kiló között van.

Elsõ halnak nem is rossz és még sokat sem kellett rá várni. Elég pikkely hiányos volt, nem tudom mi nyúzta le róla a pikkelyeket. Gyorsan lefényképeztem, majd a telefonommal is készítettem egy képet és elküldtem Döme Gabinak, hogy egye az irigység. Nem ért rá eljönni, lássa a kárát. Nem is marad el a válasz. Még ki sem nyomtam a telefont, már csörgött is.

Kérdésére, hogy " fogom-e a halat", válaszolom, hogy ?fognám, ha hagynád".

?Este hívj vissza és csinálj képeket", volt az utasítás, majd megértõ baráthoz méltón letette.

A halat nem teszem szákba ( még a fotózás kedvéért sem) és folytattam a pecát. Ahány berakás, annyi kapás és hal. Koncérok, paducok, dévérek és jászok. Jó erõsek, élmény a fárasztás. A koncérok rendre két kiló felettiek, a paducok is kiló fölött vannak. Nehéz õket a csónak mellé terelni ebben az erõs sodrásban. Megkérdezik, hogy milyen a bot.

Azonban a meteorológiának igaza lett. Talán a tizedik halnál tartottam, amikor lecsapott a szél. Úgy, ahogy megmondták, északról és erõsen. A bolognait két kézzel is alig bírtam tartani. Nem láttam a kapást, majd a csónakomat is feltépte. Még kiszenvedtem három halat, de amikor már átcsapott a víz a csónak felett, megelégeltem.

Gyorsan összepakoltam, a halakat, amiket fényképezéshez szákba tettem, beemelem csónakba és irány a túloldal, a fényképezkedés.

 

 A zsákmány elsõ megközelítésben.

 

 Dévér "arc".

 

Készítettem négy képet, majd szépen visszaeregettem a halakat a Dunába.

A hazafelé vezetõ út, az erõs hátszélnek köszönhetõen, gyors volt. A Duna megint jó volt hozzám, sok és szép halat adott.

                                                                                             Írta és fényképezte: Papp József


Ui.: Három nap múlva ugyan ott ültem. Akkor a nyolcból a legnagyobb koncérom 2860 gr-ot nyomott, de volt 2680 gr-os is. A legkisebb 2140 gr volt. Jött márna, paduc és két darab kettõ kg fölötti jász is. A fotómasina pedig az autóm kesztyûtartójában várta visszatértemet.

Érdekes ez a koncér dolog. Néhány éve még csak mutatóban, véletlenül lehetett egy-egy példánnyal találkozni. Manapság nem tartozik a ritka vendég közé és méretét tekintve is belépett a "jó hal" kategóriába. Nem ritkák a 2 kiló feletti példányok. Viszont van néhány dolog, ami a koncérokkal kapcsolatban aggasztó.

1. Nem lehet találkozni kis példányokkal. Sokan azt kérdezik, ez miért baj? Azért, mert nincs utánpótlás. A kisebbeket, ahogy más halak apróbb egyedeit is, egyszerûen felzabálják a kormoránok.

2. A környezõ, Duna-Dráva menti országokban nem védett. Kisarkítva, a horvát jót röhög a markába, miközben a Dráva másik oldalán a magyar visszadobja a koncért, vagy a 40 cm alatti márnát.
Valakinek erre is fel kellene figyelnie és ez ügyben leülni egy asztalhoz.

GINOP