Kárászozás csatornán

A csatorna partja egyik oldalon jól járható, kaszált, míg a másik oldala érintetlen, náddal, bokrokkal benõtt. Vize kristálytiszta, azonban a tõzeges fenéktõl feketének látszik.

 

 A csatorna. Ilyenkor már az "igazi vizekre" vágyom.

A tiszta víz miatt a halak is óvatosak, nem jönnek ki a túloldali nádas-bokros sávból. Csak annyira dugják ki a fejüket, hogy a nád elõtt elúszó ennivalót elkapják, aztán már rohannak is vissza.

Érdekes, pontos és technikás horgászattal lehet õket megfogni, mert hát meglehet. Nézzük, hogyan.

Elõször is az etetõanyag: jó minõségû etetõbõl kell egy kevés. Egy kilogramm akár egész napra is elég lehet.

 

 Fontos a jó minõségû etetõanyag

 

 Etetõanyag közelrõl

A bekevert etetõhöz kevés kukorica kell és két-három kis gombócot a nád elé kell dobni, de nagyon pontosan.

A ráetetés azonban már csak pelletel történhet, amely nem csobog.

 

 Az etetõ pelletek jól kiegészítik az etetõ anyagot

Fontos még a lõtt csonti is, amelyet a nád elé és közé is kell lõni. Egy helyrõl 3-4 kárász fogható, aztán odébb kell állni, az új helyen újra etetni egy kicsit, horgászni, majd új helyre menni. Késõbb aztán ismét vissza lehet menni a korábbi helyekre, amelyek ismét adnak néhány halat.

Kétféle felszerelést használok, az egyik egy spiccbot, két grammos úszóval. Ezt ott veszem föl, ahol elérem a szemközti oldalt.

 

 Spicc bot és a szerelék

A másik egy match botos szerelék csúszó úszóval, vagy slider úszóval. Ezt a szereléket a Sarcanda waggler úszóval készítem, kiveszem az úszóból az önsúlyt és egy slider adaptert teszek helyette. A 6 gr-os Sarcanda waggler így átalakul egy 2,5 gr teherbírású slider úszóvá.

 

 Sarcanda waggler átalakítása sliderré.

Nagyon fontos a pontos dobás, hiszen ha hosszút dobok, az egy szerelékembe, de legalább is egy elõkémbe kerül, ha rövidet, akkor meg nem lesz hal. A nád, vagy bokor elõtt kell úsztatni 10-20 cm távolságban.

 

 Az úszó közvetlenül a bokor elõtt teszi a dolgát.

A horogelõke kb. 10 cm-t fekszik a fenéken, ezt vontatja az úszó. A horog 10-es Gamakatsu 2260B, a zsinór 16-os, 12-es elõkével. A bot 3,90 STRADIVARI Match L, 4000-es Stellával.

A csali ilyenkor trágya giliszta, egy csontival rögzítve a horgon, hogy ne másszon le. Természetes vizeken kora tavasszal még nincs értelme más csalit használni. Ilyenkor az élõ csalinak van itt az ideje.

 

 Csali a horgon, neve ?Kárász álom"

Ha minden összejön, az etetéssel és a zörgésünkkel nem zavartuk el a halakat, pontosan dobtunk és jól vezetjük a csalit szép zsákmány lehet a jutalmunk.

 

 A kék edény 35 cm hosszú. Az aznapi legszebb kárászom.

 

A nap végén pedig akár ilyen zsákmány is összejöhet egy három órányi horgászattal.

 

Papp József

GINOP