Nem kapkodom el a felkészülést. Elsõnek gondosan megkeverem a "mai menüt". Nem bonyolítom túl a dolgokat, az egyszerûségre törekszem. Sajtos etetõanyag, kevés áztatott kenyér, csonti, szemes. Egy zacskónyit vizezek fel, ennyi bõven elegendõ lesz ma éjszaka, nem tervezem reggelig a horgászatot.
Top Mix river crysalis és folyóvízi sajtos. Ma a river crysalis került a kosárba.
Kár, hogy a kép nem tudja átadni az ?illatot"
Idõközben megérkezik az Öreg is. (Öreg - a keresztapám). Boldog, hisz két hét és nyugdíjba megy. Nagy tisztelettel nézek fel rá, mert 60 évesen elhatározta, hogy õ márpedig megtanul horgászni. Hihetetlen, hogy az emberben milyen akaraterõ lakozik még ilyen, úgymond ?idõs korban" is. Gyakorta érzem kicsit kellemetlenül magam, mert mégiscsak egy fiatal tanít egy idõsebb embert valamire. De ekkor mindig felteszem magamnak a kérdést: engem az élet más területein ki is tanított? Gondolom, mindenki tudja a választ. Õ! Tehát kölcsönös az érzés.
Közben szép lassan minden a helyére kerül, a botok bevetésre készen - kezdõdhet a horgászat. Csalinak 6-8 szem csonti kerül a nyolcas öblös horogra. A világosságot felváltja a sötétség, és a folyó is egy másik arcát mutatja. A nagy csendet egy-egy halugrás szakítja meg, éled a Duna. Már az elsõ dobás halat ad egy méreten aluli márna személyében. Kíméletesen visszaengedem, hadd nõjön még nagyobbra. Ezalatt elmagyarázom az Öregnek, hogy miért kell visszaengedni a halat, mi is a célja ennek. Alattam két spóri próbálkozik sikertelenül. Õk megrökönyödve hallgatják a C&R lényegét, ki is mondják véleményüket. Bennük még az õsember ösztöne él: vadászat, zsákmány, hús, étel... Minden zsákmányolt hal kell! Én mindenesetre csak annyit jegyzek meg: ha valaki hazamegy egy vadvízrõl kapás nélkül, ne csak az etetõanyagot, helyet és más egyéb tényezõt okoljon a sikertelenség miatt, hanem jusson eszébe az is, mennyi olyan horgász van, aki még így látja a horgászat lényegét. Szerintem sok!
Nem kellett sokat várni az elsõ halra.
Fent az égen egy madár repül. Nem látom, csak hallom a hangját, ahogyan repül. Biztos szürke gém, az szokott sötétedés után portyázni. Késõbb megszólal jellegzetes hangján, nyugtázom is Öregnek, hogy ez bizony szürke gém. Több pár is él ezen a szakaszon, jól érzik itt magukat.
Meredten figyelem a botokat, amikor a fölsõ boton két határozott rántás: és már spannolja is a damilt. Nem is nézem tétlenül az eseményeket, felkapom a botot. Gyors kirohanás következik, majd lassacskán megáll. Fantasztikus érzés ez, amikor az ember egy halat fáraszt. Teljesen más dimenzióba kerülök, megszûnik körülöttem a világ. A hal erõsen küzd, de én türelmes vagyok. Idõm, mint a tenger, nem csörlõzöm ki a halat. Szeretem kiélvezni a fárasztás minden egyes percét. Öt perc és már a part mellett fodrozza a vizet. Márna, de nem a kisebbik fajtából. Ez már méretes lesz biztosan. Megmerítem, másfél-két kilósra saccolom.
Tökéletes akadás
9 óra van, megérkezik a macska is. A dunai macskák mindig tudják, mikor kell jönni. Vagy hajnalban, vagy este látogatják a vízpartot, hiszen ekkor mindig csurran-csöppenhet egy kis plusz falat. Akár a pontyozás során alkalmazott szoktató etetés. A kidobált gébeket feltakarítják, illetve jó társak lehetnek egy-egy magányosan eltöltött éjszakai peca során.
Felpörögnek az események. Azonnal a bedobás után újabb kapás. Jól küzd a horgon, igazi harcos módjára. Ezt szeretem én a márnában, hogy nem adja könnyen a bõrét. Vele már elhúzódik a fárasztás, de sikerrel járok ismételten. Ez már bõven három kiló feletti. Be is rakom a versenyszákba, majd indulás elõtt csinálok róla egy fotót.
A túloldalt lévõ fák alatt valamilyen vad tördeli a gallyakat a lába alatt. Vaddisznóra vagy szarvasra tippelek. Elképesztõ, hogy csak egy éjszaka eseményei ezek, de mégis életre szólóak. Ahogy lépdel a vad egyszer csak egy csattanás és leírhatatlan vonyítás, visítás veszi kezdetét. A hangjából ítélve vaddisznó. Ezt a hangot legjobban arra tudnám hasonlítani, mint amikor disznóvágáson az állatot nyakon szúrják. Szerencsétlen állat valószínû egy orvvadász csapdájába eset. Mi négyen csak csendben hallgatjuk az állat halálának utolsó tusáját. A hideg is kiráz, miközben a vad egyre halkabban veszi a levegõt. Majd szép lassacskán el is hallgat. Szörnyû, borzalmas halál.
A két horgász feladja a próbálkozást, hal nélkül mennek haza. Nem is csodálkozom rajtuk, hisz málnás etetõanyaggal akartak márnát fogni. Természetesen lehet azzal is fogni, de szerintem a sajtosat elõbb fogja megtalálni a bajszos torpedó. Nálam persze szépen jönnek a márnák. Az átlagméret 1,5 - 2,5 kg közötti. Élvezem a horgászatot, ahogy az Öreg is. Hal-halat követ, nincsen megállás. Van olyan, hogy egyszerre a két bottal fárasztunk.
Márna páros.
Már javában benne járunk az éjszakában, a levegõ is rendesen lehûlt. Leszállt a köd, a botokat beborítja a víz, közel a hajnal. Az álmosság kezd eluralkodni rajtunk, apránként nekilátok a pakolásnak. A Duna ismét kitett magáért, 15 márnát sikerült merítõbe terelni. Készítek még néhány fotót indulás elõtt a halakról, majd visszaengedem õket. A boldogság lerí az arcomról, ritkán adatik meg, hogy ilyen jó horgászatban van részem.
Három szebb példány. A fenti száktartó hossza 47 cm.
Az utolsó pillanatok
December van. Kopaszok a fák, halott a táj, itt az elmúlás idõszaka. Ismételten elmúlt valami, és egy új jött helyette. Egy-egy kósza kormorán vadászik a vízen, de nem látom, hogy fognának is valamit. Legbelül egy éjszakai horgászat emlékei, élményei jutnak eszembe. Kellemes emlék, melyet szeretnék újra és újra megélni. Nosza, ismerõs az érzés, a mosoly megint ott van az arcomon. Hátat fordítok a víznek és csak ennyit mondok: Köszönöm Duna!
Köszönöm Duna
Szöveg és fotó: Kenyeres László
