Az idei elsõ dunai pontyaim

Jól bevált pályáimon ütöttem a vizet egész délelõtt, sõt, még a kora délutáni órákban is. Az eredmény elég siralmas volt, három kis harcsa, egyik sem érte el a két kilót. De kapásom sem volt több és a radar sem jelzett számottevõ érdeklõdést válogatott nadályokból készített csokromra. Ezért aztán kettõ körül befejeztem ez irányú tevékenységemet és a pontyozás nyugodtabb mûfajának szenteltem a délután visszalévõ részét.

Több, általam biztosnak ítélt pontyozó helyem van. Ezek valamelyikén mindig megjön a hal és nem is túl közismertek, tehát mindig szabadok. Így nem kell azon bosszankodnom, hogy valaki ül rajtuk.

Most az egyik keresztgát ráfolyását céloztam meg, ez augusztusban mindig ad halat, néha szép példányokat is. Fogtam már rajta 15 fölötti pontyot is. Mindig a ráfolyást horgászom és a ráfolyáson is az elvágó vizet keresem, ahol a ráfolyó víz kétfelé válik. Egyik része a kövezés elõtt a part felé fordul, míg másik része a nyílt vizet célozza meg. Mindig a kifelé induló víz elején horgászok pontyra. Tapasztalatom szerint a pontyok ezeket a részeket kedvelik. A ráfolyó víz táplálékot hoz és még nem olyan gyors, hogy egybõl el is vigye. Az ott ólálkodó pontyok ezért aztán viszonylag könnyen, különösebb erõkifejtés nélkül jutnak táplálékhoz. Ezért idõnként sok ponty gyûlik össze ilyen helyeken.

Duna part a kövezés fölött.

A csónakom orrát kitettem a kövezésre és az oldalát is kirögzítettem, hogy a sodrás ne nyomja el. A várható, hajók által okozott hullámzás miatt szoktam tenni a csónak orra alá egy motorgumit, így az nem verõdik a kövekhez. A vízmélység és a sodrás bemérése a következõ feladat. A hetes bolognai botomon közel hetes vizet regisztrálok és itt még a sodrás sem túl nagy. Az ötvenes pálcaólomból kb. másfél centit vágok le, így kb. 40 gr lesz, ami jól megáll a fenéken, de még nem túl durva a halnak sem. Kapásjelzõnek egy ókori mûanyagúszó szolgál. Legalább tíz évesek ezek az úszók, melyekbõl akkor 5 Ft-ért vettem egy csomót.

Az etetõanyag bekeverése elõtt összeszedtem a kövezésen egy kis vödör, tyúktojásnyi méretû, alaktalan követ. Ezek szolgálnak majd ?szilvamagnak" az etetõanyagban.

Az etetõanyag, amit ki akarok próbálni az egyik új pontyos etetõnk, az Extra Ponty etetõ. Állóvízen már többször is bizonyított, most kíváncsi vagyok, a dunai pontyok mit szólnak hozzá, van-e olyan eredményes, mint a Sárga Ponty?

Vajon mit szólnak hozzá a dunai pontyok?

A zacskóba pillantva ezt látjuk.

Az Extra Ponty kellõen nagyszemcsés, pontycsemegékkel teletömött, pastoncino-panettone illatú etetõanyag, melynek ízét, zamatát az összetevõk adják. Jól fölveszi a hozzáadott szemesanyagot is.

Most csak csemegekukoricát adok hozzá, mert tapasztalatom szerint, a Dunán ettõl hatékonyabb pontycsali nincsen. Többször próbáltam a pelletet, néhányszor a bojlit is, de halig egyikkel sem jutottam. Nem akarok ezen csalik dunai használatáról messze menõ következtetéseket levonni, mert valószínû én voltam a hibás. Nem voltam elég türelmes, hogy a kapást kivárjam.

Az Extra Ponty bekevert állapotban, kukoricával.

Amíg az etetõ pihent összeállítottam a szerelékemet is, mely egy 7 méteres SEVERE Bolognai botból, 2500-as DAIWA Certate orsóból és 0,20-as zsinórból állt.

A horog 6-os aranyszínû OWNER. Ez is tapasztalat, kukorica csalinál, az aranyszínû horog több kapást eredményez, mint a fekete.

A hagyományos ?kopogtatós" szereléket állítottam össze, ilyen mély víznél ez a legérzékenyebb.

Majd a botot a motorra támasztottam és 10 gombócot szórtam alapnak. A gombócok közepébe a korábban szedett kövek kerültek ballasztnak.

Az etetõ belsejébe rakott kõ nagyon gyorsan a fenékre juttatja azt.

Az így, szilvamagként az etetõ belsejébe gyúrt kõ, nagyon gyorsan fenékre juttatja azt, az etetõ viszonylag gyorsan leoldódik róla és a kõ sem zavarja a halat, hiszen neki ez természetes.

Az etetéshez lerakott botom, és a rajta lévõ úszó pontosan mutatja, hova kell a gombócot dobni.

Az etetést követõen rendet raktam a csónakban és elõkészítettem a merítõhálót is. Ezután két szem csemegekukorica került a horogra és elkezdtem a horgászatot.

Ekkor ért a meglepetés. Már az elsõ berakásra kapásom volt, pedig még tíz perc sem telt el az etetés óta.

A kettes nyurgát gyorsan a szákba tereltem, majd vissza is engedtem, hiszen a fényképezõ gépem még valahol a cuccaim között volt. Mérges is voltam, hiszen egyáltalán nem volt biztos, hogy lesz még egy fotóalany a nap folyamán. De azért elõvettem a masinát és magam mellé helyeztem.

Aztán újra belógattam a kukoricát. Szép beleúszások jelezték, hogy van hal a mélyben, majd egy határozott kapást követõen jelentõsebb ellenállásba ütköztem. Éreztem, hogy ez nem két kilós játékos. Némi közelharc után elindult kifelé a Dunára. Mire kiléptem a csónakból és elindultam a kövezés végére, már megkerülte azt és valami akadóba úszva elszakította a zsinórt.

Közben egy spori érkezett valahonnét az erdõbõl és kiült a kövezés végére harcsázni. Váltottam vele néhány szót és mondtam neki, hogy eddig ütöttem a vizet eredmény nélkül. Csak annyit mondott, a nadályt mostanság nem eszi a harcsa, lótetû kell neki.

Mondtam neki, hogy amióta a lótetûs emberemet közmunkára kötelezték, nem jutok hozzá.

Ennyi megbeszélés után bedobta a cuccot és mire újraszereltem, már húzta is ki elsõ harcsáját. Onnét, ahol elõtte többször is lecsorogtam. Hát ez a lótetû tudománya!

A következõ berakásra ismét kapásom volt. Éreztem, hogy ez is jó hal, ezért szigorúbbra vettem a figurát. A felszerelésemet a maximumig terhelve a pontyot szinte ?spiccen" fárasztottam ki.

A maximumra terhelt szerelésen a ponty is full gázon védekezett.

De én gyõztem és a gyönyörû tõponty elfáradva felfeküdt a csónak mellett.

A sporit, aki éppen második harcsáját akasztotta bilincsre megkértem, készítsen egy képet a halról.

A digitális mérleg 5,20-nál sípolt.

Egy késõbbi terítékfotó erejéig eltettem a halat, majd folytattam a horgászatot. Néhány gombócot bedobtam és a kezemet sem tudtam megmosni, jött a következõ ponty.

Gyorsan megadta magát.

Ez a hal, annak ellenére, hogy éreztem a súlyán, hogy termetesebb példány, viszonylag gyorsan megadta magát. Szákolás után az okát is megláttam. Valami nagyon régi sérülése miatt olyan volt, mintha két pontyból rakták volna össze. Az eleje alapján akár 10 kilós is lehetett volna, a hátsó része alapján pedig talán öt kilós. Sérülése szépen meggyógyult, de a szabálytalan forma megmaradt.

A sporit megkértem, készítsen egy képet errõl is, mert éppen nem horgászott. A harmadik harcsáját tette bilincsre.

A ponty 7,10 kilós volt.

Egymás mellé rakva a két pontyot, jól látszik a sérülés.

Készítettem a két halról egy fotót, majd elengedtem azokat.

A spori megjegyezte, hogy most már tudja ki vagyok. Híre van annak a szép csónakkal járó horgásznak, aki megfogja a halat, lefényképezi, majd visszaengedi.

Ami eddig történt, az engem is meglepett, álmomban sem gondoltam volna, hogy egy helyen ennyi ponty lesz. De evés közben jön meg az étvágy és bíztam benne, hogy még nagyobbat is sikerül fognom, folytattam a horgászatot. Ponty jött még, délután hatig összesen 12 db, de nagyobb már nem.

Elmondhattam, hogy jót horgásztam és az etetõanyag is jól mûködött. Az elején is gyorsan volt kapásom és amikor rádobtam, szinte azonnal kapás követte az etetést. Tehát a hal jól reagált rá.

Másnap ugyan ezen a helyen 11 db ponty jött, de a három kilót egyik sem haladta meg. Ekkor már áradt a víz, amíg horgásztam legalább 30 centit. Másnapra bukott a kövezés és azóta sem lehet megközelíteni.

Papp József

GINOP