Kenyai horgászatok 2.

A korábbi években többször megfordultam Kenyában, ahova elõször a véletlen vitt, aztán már az a leírhatatlan vágy, ami Kenya varázsából ered. Korábbi kedvenc olvasmányaim, Kittenberger, Széchenyi vadászatainak helyszíneit látni és átérezni azt a hangulatot, ami ott éri az utazót, ha nem csak a tengerpart homokján heverészik, vagy a szálloda medencéjében dagonyázik. Mindezt persze némi horgászattal fûszerezve???.

Talán a harmadik alkalommal tettem lábam Kenya földjére, mikor is, már nagyjából tisztában léve a helyi viszonyokkal, egy több napos horgász safari gondolata nem hagyott nyugton. Na nem olyan, mint amit az utazási irodák hirdetnek, én olyat akartam, hogy ?bele a vak világba". Legalább négy napra.

Volt egy Kenya térképem, azon pedig egy folyó, a Galana folyó, amely egyik ága a Massai Amboseli -ben, az Amboseli nemzeti parkban, amely a Kilimandzsaro lábánál terül el, ered. Keresztül folyik a Tsavo nemzeti parkon és Malindi-nél bele az óceánba. A távolságok hatalmasak, a mi európai elképzeléseink szerinti utak igazából nincsenek, inkább csak földutak, vadcsapások.

Amióta az angolok kivonultak innét, ha jól emlékszem 68-ban, és visszaadták a függetlenségüket, szerintem azóta itt nem épült új ház és út sem. Egyszerûen nem tudtak mit kezdeni a szabadságukkal. Kemény diktatúra van, minden a ?fõnökrõl" van elnevezve és mindenhol az õ képe függ a falakon. Moi a pénz, Moi a repülõtér, Moi a sugárút stb.

Mikor a tengerparton a fekete utazásszervezõknek elõadtam elképzelésemet és megmutattam a térképen is, hogy mit, merre szeretnék, belefehéredtek. Néhányan rögtön otthagytak, de voltak akik idõt kértek.

Másnap aztán csak az egyik ?swartzman" jelentkezett, közölve, hogy õ ezt meg tudja csinálni. Hosszas alkudozás, majd megállapodás következett. Ezek szerint másnap hajnalban indulás. Délután közöltem a csoport idegenvezetõjével, hogy mostantól négy napig nem lát és elmondtam azt is, hogy kb. merre leszek és kikkel. Padlót fogott és megpróbált lebeszélni a kalandról, felhozva néhány eltûnt személy példáját, néhány balesetet, amirõl tudott, de tántoríthatatlan voltam. Annyira megharagudott, hogy a reggeli csomagomat sem volt hajlandó elrendezni.

Az út elsõ szakaszára. Mombasa-ból Malindi-ig , a folyóig eljött velem Gábor barátom is, ahonnét õ este visszatért a tengerparti szállodába, a tohonya pihenést választva.

Hajnalban indultunk. Malindi-ig Kenya egyik fõútján haladtunk.

 

  Az út tulajdonképpen kétsávos és baloldali közlekedés van. Mi a mikrobuszban utaztunk, melynek a tükre a kép jobb oldalán látszik. Egy itthoni rendõr a sapkáját a földhöz vágná és ugrálna rajta, ha ezt látná. Ott azonban nem volt káosz, dugó, mindenki ment, amerre gondolta. Rendõrt sem láttunk.

 

  Az út mellett összetákolt bódékban él a helyiek azon része, akik boldogulásukat a ?civilizációhoz" közelebb remélik. Jobboldalt egy étterem látható.

 

  Fa vázra, sárból és tehéntrágyából tapasztott falú viskók kísérik utunkat.

 

  Mintegy négy órányi autózás után, valahol a folyó közelében természetesen eltévedtünk. Amint megálltunk, gyerekek hada vett körül bennünket. Hogy honnét tudták, hogy ott vagyunk és honnét kerültek elõ, erre nincs magyarázat. Egyszerûen csak ott voltak. Megszállták autónkat. Gábor megpróbálja õket kitessékelni és közben számtalan képet is készít. Olyan az egész, mint ha a National Geografic csatornát látnám.

 

  Miután megkérdeztük tõlük, hogy hol találjuk a folyót, azonnal mindegyik tudta és el is akart vezetni bennünket oda. Csak az volt a probléma, olyan gyorsan és annyian szállták meg az autót, hogy nekünk már nem jutott benne hely. Végül is vezetõink kitessékelték õket és csak három fiú maradt benn, akik megesküdtek, hogy tudják a folyóhoz vezetõ utat. Másfél óra után aztán kiderült, hogy õk sem tudják, de szerettek volna egyet kocsikázni. Végül is további segítséggel megtaláltuk a folyót.

 

  A forró homokban és a bozótosban azonban még így is sokat kellett gyalogolni a vízig.

 

 A látvány viszont magáért beszélt. A folyó torkolata páratlan látvány.

 

  A helyiekkel egyeztetve, kiválasztom a jónak vélt horgászhelyet.

 

  A folyó több száz méter széles medre esõs évszakban biztosan csordultig tele van. Most azonban kilátszanak a homokzátonyok.

 

  Sok idõ eltelt hal nélkül. A gyerekek viszont jól szórakoztak felszerelésünkön és mûcsalijainkon. Viszont nem voltak szemtelenek. Kézbe fogták azokat, megnézték, nevettek, majd visszatették a helyükre. Már én is untam, a botot átadtam egyik kísérõnknek és a friss kókusztej élvezetének adtam át magamat. A képen ugyan nem látszik, de velünk szemben egy kisebb krokodil figyelte ténykedésünket.

 

  És ekkor jött a megalázó meglepetés. Néhány helybéli fiú egy egész fûzér harcsát hozott oda megmutatni. Kézben tartott zsinórral, mosószappannal fogták azokat. Na nekünk sem kellett több. Elkértük tõlük a maradék, egyébként valami iszonyú virág illatú szappandarabjaikat és a Rapalák helyett ezzel kezdtünk horgászni.

 

  Az eredmény nem is maradt el. Most már mi is tudtunk halat fogni.

 

  A horgászat után, jó baráthoz méltón megosztjuk ebédünket is kísérõinkkel. Gábor az ebédet porciózza.

 

  Én is ?tömöm a majmot"

 

Késõ délután volt, mikor Gábor visszaindult a hotelbe, én pedig szállás után néztem. Hát nem volt egyszerû és a körülményeket sem kívánom ecsetelni, lényeg, hogy az autót választottam és alig vártam a hajnali indulást.

Megközelítõleg a folyó mentén haladtunk fölfelé. Úti cél a folyónak egy kanyonos-zúgós része volt, ahol egy lodge-ban volt szállásunk. Mintegy kettõszáz kilométer állt elõttünk, azonban ez több, mit hét óra autózást jelentett. Útközben valamelyest enyhítette a megpróbáltatásokat a sok állat látványa.

 

  Legelészõ zebrák egészen közelrõl.

 

  Zsiráf az itatónál. Kissé más így szemlélni az állatokat, mint rács mögül, valamelyik állatkertben. Mondjuk azóta nem is voltam egyben sem.

 

  Hatalmas agyarakkal ellátott elefántbika dagonyázás után. Tiszta vörös az afrikai föld színétõl.

 

  ... és a folyó, ahogy kijön a síkságra és szétterül. Azok a fekete pontok vízilovak. Sok szépet láttam már, de ez mindent felül múlt. Horgászni azonban nem engedtek, mert elég sok krokodil is lakja ezt a szakaszt, azonban a vízilovak veszélyesebbek.

 

  Itt lép ki a szûk szurdokból a folyó és lassul le a folyása. Hát nem lenyûgözõ. Afrika az emberiség bölcsõje.

 

  A folyó felsõ része, mielõtt belezuhan a szurdokba. Laposan elterülõ sziklás medre azonban csalóka, nagy mélységeket rejt, amelyek a hordalékos víz miatt nem érzékelhetõk. Hát horgászni itt sem lehet.

 

  ...és a szurdok, ahogy a folyó egyre mélyebbre vágja magát. Ezt nem tudják megmutatni az utazási irodák. Én sem számítottam ilyen látványra, mert errõl semmilyen ismertetõ nem ejt szót. Több, mint két órát ültem itt, gyönyörködve a látványban. Már megérte eljönni.......

 

  A vezetõm szerint ez a ?katykó" egy buszt is képes elnyelni.

 

A szállás gyönyörû helyen, a folyó parton volt, sátorban. Tudtam zuhanyozni és volt viszonylag hideg innivaló is. Este érkeztünk, így fényképezni már nem tudtam. Az indulás is hajnalban, mit hajnalban, késõ éjjel volt, mert sok-sok óra várt ránk az Amboseli-ig.

 

  Egyik álmom teljesült. Elõttem a Kilimandzsaro hófödte csúcsa, az alatta lévõ felhõpárnák fölött, ahogy az a ?Nagykönyvben" meg van írva. Még egy kis helyi forgószél is fokozza a látványt.

 

  Elefántcsorda vonul át elõttünk, mi pedig tisztelettudóan megállunk és átengedjük õket.

 

  Magányos elefánt bika a Kilimandzsaró elõtt. Majdnem egész közeli kapcsolatba kerültünk vele, de megúsztuk....

 

  ...ugyan is egész közel mentünk hozzá, hogy jobb képet tudjak róla csinálni, amin aztán feldühödött és futni kezdett felénk. Mi pedig menekültünk, amíg meg nem unta az üldözést.

 

  Kísérõimmel a Kilimandzsaro elõtt.

 

Az éjszakát a hegy lábánál lévõ gyönyörû szép lodge-ban töltöttük.

 

  Este a massai táncosok nekem járták ?leves táncukat". Vad, félelmetes és lenyûgözõ.

 

Reggel indultunk vissza Mombasa-ba, de visszavolt még egy látogatás egy massai faluba. Mint tudjuk, a massai Afrika legharcosabb népe volt. Ma sem hódoltak be a civilizációnak, szétszórt falvakban, zárt közösségekben élnek, marhát tenyésztenek és vadásznak. Ne is olyan régen még akkor érett férfivá egy fiú, ha megölt egy oroszlánt. Ez íjjal és dárdával nem kis feladat volt. Ma azonban már nincs annyi oroszlán, hogy mindenki megölhessen egyet, ezért ez a szertartás ma már csak jelképes.

Kb. 12 órai autózás várt ránk. Késõ délután volt, mire többszöri próbálkozásunkat siker koronázta és némi pénz fejében egyik massai fõnök beengedett a falujába.

 

  Érkeztünkre azonban a teljes falu (kb 10 viskó és pajta ?) kiürült. Nem akartak velünk találkozni.

A képen : sárból és ágakból összetákolt viskók a falu közepén elhelyezkedõ ?boma" körül. Ez az állatok tartására szolgáló tüskés ágakból összehordott kerítéssel körülvett karám. Azért van középen, hogy védjék állataikat az oroszlánoktól. A falu egyébként már gazdagnak számított, mert volt három biciklijük.

 

  Massai falu.

 

Kis gyerek a sárban játszik. Hol vannak az EU szabványos játszóterek.......

 

 

A nap meglepetése ez a kép. Bementem egy viskóba, hogy megnézzem belülrõl. Olyan sötét volt, hogy semmit sem láttam. Nem gond, gondoltam, csinálok egy képet vakuval az egyik irányban, egyet a másikban, otthon meg megnézem és ezzel le van tudva a masai lakás berendezése. Otthon vettem csak észre, hogy a tulaj bent ült az ágyán.....

 

Késõ éjszaka érkeztem vissza a hotelba. Idegenvezetõnk a portán várt. Közölte, hogy amióta elmentem, alig aludt, tûkön ült. Úgy kell neki, miért nem jött velem.

A kirándulást nem kísérte annyi horgász élmény, amennyit reméltem, mert vagy nem volt rá lehetõség, vagy a vízilovak miatt nem lehetett megközelíteni a vizet. Azonban a sok rázkódás ellenére a látvány mindent kárpótolt, ebben remélem eme cikk olvasói is egyet értenek.

Papp József