Kenyai horgászatok 1.

A korábbi években többször megfordultam Kenyában, ahova elõször a véletlen vitt, aztán már az a leírhatatlan vágy, ami Kenya varázsából ered. Korábbi kedvenc olvasmányaim, Kittenberger, Széchenyi vadászatainak helyszíneit látni és átérezni azt a hangulatot, ami ott éri az utazót, ha nem csak a tengerpart homokján heverészik, vagy a szálloda medencéjében dagonyázik. Mindezt persze némi horgászattal fûszerezve???.

Történt, hogy éppen jól megérdemelt horgászatomat végeztem azon a fagyos január eleji napon a Duna egyik kövezésén, mikor csörgött a telefonom.

- ?Te," szólt barátom hangja ?van last minute út Kenyába, Mombasa-ba. Nem érdekel?"

- ?Érdekelni éppen érdekelne, de mikor és mennyiért?"

- ? 99.000, és holnap után indulunk."

- ?O.k."

?Egész úton hazafelé

  Azon gondolkodám"

mondja Petõfi verse, de a folytatás nem passzol, mert nekem a nejemnek kellett beadnom, hogy holnap után délután én bizony elhúzok délre, mint a vadlibák. Megyek Kenyába.

Hát elmondtam. Így utólag már elmondhatom, hogy megért néhány ajtócsapkodást.

Egy napom maradt pakolni, ügyeimet elrendezni és orvosi tanácsot kérni maláriára, sárgalázra, hepatitiszre stb.

Az orvos úgy viselkedett velem, mintha én lennék az a bizonyos állatorvosi ló, akin mindent ki lehet próbálni. Szerencsére nem volt rá ideje, mert minden gyógyszert, amit adni akart, legalább egy-két héttel elõbb meg kellett volna kapnom, hogy kifejlõdjön bennem az ellenanyag. Így, csak jó tanácsokkal látott el, amiket, amint ez utólag látszott,  csak könyvbõl tanult, de soha nem tapasztalt.

Az ezt követõ többi utamon természetesen már kihagytam õt a játékból.

Péntek délután aztán felszálltunk és irány Mombasa. 6700 km, 8 óra egy leszállással, hogy tankoljunk a TU 154-be némi kerozint.

 Két nappal indulás elõtt még a süllõket vadászom a Dunán.

 

 A repülõrõl a Nílus völgye. Középen a Nílus, két oldalán a zöld élet, utána pedig a sivatag.

Reggel 7 körül érkeztünk. Az ablakon kinézve a feketék állig vastagon felöltözve. ? Te jó ég! Hova jöttünk! Azt írták, hogy itt, majdnem az egyenlítõ alatt 30 fok van."

Aztán kiszálltunk és úgy rothadt le rólunk a ruha, ahogy annak a rendje. Éppen 28 fok volt. Nekik ez hidegnek számított.

Irány a szálloda, levetkõzni és ki a szabadba.

 

 Így már mindjárt más.

 

 És a kenyai beach, kék tenger, kék ég és vakítóan fehér homok.

Amikor szobánkból a kertbe értünk a feketék úgy néztek ránk, olyan kaján vigyorral, mint annak idején, amikor a kannibálok meglátták a jó kövér, zsíros európaiakat.

Csak õk a színünk miatt vigyorogtak kajánul. Világított fehér bõrünk az övékéhez képest.

Legyûrtük friss gyümölcsbõl készült koktéljainkat és lementünk a tengerpartra programot szervezni.

Ez roppant egyszerû, de egy kicsit zajos mûvelet. Ahogy lábunkat a homokra tettük, a fekete árusok és program ajánlók szabad prédái lettünk. Ehhez tudni kell az ország tagozódását, amelyet én így határoztam meg: tengerpart - szálloda - szögesdrót kerítés - Kenya.

A szálloda területére fekete, a személyzetet kivéve nem tehette a lábát, kivéve, ha fehér ember kézen fogva bevezette.

Tehát a tengerparton az árusokat háttérbe szorítva az utazásszervezõkkel kezdtünk tárgyalásokba. Meglepõ módon beszéltek minden jelentõsebb nyelvet, németet, angolt, olaszt, franciát. Szerencsére oroszt még nem. Ettõl egyébként herótom van, amikor pl. Sharm.el Sheik-ben a piacon és a városban is folyton oroszul szólítanak meg és oroszul köszönnek.

Nos, itt sokkal olcsóbban tudunk kiváló programokhoz jutni, mint ha utazási irodán keresztül szerveznénk. Szerveztünk magunknak hajót horgászni az óceánra, szerveztünk autót és vezetõt egy folyóvízi horgászathoz és szafarit is.

Ezután mérsékelt árnyékba vonultunk és élveztük a meleget, az illatokat és italokat, a tengeri levegõt és a szebbnél szebb fekete lányok látványát. Idõnként megmártóztunk a part és a parttól 500-1000 m-re lévõ korallzátony közé apály idején beszorult vízben, amely termálvízre emlékeztetõen 30-32 fok volt.

Másnap reggel 6-kor irány a tenger. Ali, a hajó kapitánya a reggeli dagályban szállodánk lépcsõjéhez állt a hajójával. Bepakoltuk horgászfelszerelésünket, vizünket és némi ennivalót, majd elindultunk.

 

 Ali kapitány menet közben elõkészíti a felszerelést, ....

 

 ...majd a csalit is felköti a horogra

Ali beszél néhány szót németül, így segítségével megtanulok néhány szót szuahéli nyelven, mint például ?sabaki" = hal, ?assante szana" = köszönöm, ?kúda" = csali stb.

Amint beérünk a korall elé, horgászni kezdünk. A part és a korall között nemzeti park van, ott tilos horgászni, tudtuk meg ezt késõbb.

Sleppelünk, ami annyit jelent, hogy vontatjuk a csalit. Hat botot helyeznek üzembe, kettõn haldarab van, a többin octopus mûcsalit vontatunk. A cél, mint kiderült, a víz fölött kerengõ madárraj. A madarak azokat az apró halakat kapkodták el, amelyek, az õket kergetõ bonito-k elõl ugráltak ki a vízbõl. Mi belehajtottunk a bonito rajba és ahány pecánk volt, mindegyikkel fogtunk, majd ezt még kétszer megismételve jelentõs mennyiségû 1,5 - 3 kg méretû bonito-ra tettünk szert.

 

 Két bonito az elsõ körbõl.

Mint ahogy a további horgászatok során kiderült, ez volt a feketék jutaléka és vitték haza a családnak enni. Mi bármit is csinálhattunk volna, amíg nem volt elegendõ bonito a hajón, bizony nem horgásztunk másra.

Tehát miután a fejadagot letudtuk, kezdtük keresni az igazi halakat. Mélyen bent jártunk az óceánon. A hajót csendes, úgy 4 méteres ?lotyogó" hintáztatta. Kb. egy óra után a halaknak adtam a reggelim maradványait.

Elsõ jelentõsebb halam egy 4-5 kg közötti dorado volt, melynek gyönyörû színei lenyûgöztek.

 

 A bikafejû dorado lenyûgözõ színeivel csodálatos zsákmány.

Még sokáig keringtünk, de további dorado-kon és bonito-kon kívûl mást nem sikerült fogni. Közben társaim sorban tengeri betegek lettek, úgy hogy a további két horgásznapon csak velem közlekedett a hajó.

A következõ napon pihenésképp egy könnyed szafarit csináltunk a közeli Tsawo nemzeti parkba, majd egy folyóvízi horgászat következett, ahova több órás autózás révén jutottunk el.

Errõl majd késõbb, mert nem akarom a tengeri horgászattal összekeverni.

A safari megrázkódtatásait késõ délutáni tengerparti pihenéssel töltöttük.

 

 A tengerparti szálloda kertjében, barátom akkori párjával

 

 Barátom és párja a tengerparton, alku közben egy helyi faszobor árussal.

 

 Két massai férfi a fehér nõvel

 

 Vita arrõl, hogy a nõ hány kecskét és tehenet ér. Kevés volt az ajánlat, mert nem nézett ki túl dolgosnak, így maradt.

A második tengeri horgászat sem volt túl fényes, hiszen itt is csak néhány bonito és dorado volt az áldozat.

Azonban a harmadik és egyben utolsó horgásznapom változást hozott. Az elsõ órákban ekkor is csak a tengert jártuk, miután szokásos bonito adagunkat letudtuk. Elég nyugodt volt a víz. Egyszer csak, tûlünk, mintegy 50 méterre balra egy vitorlás hal farkát vettem észre a víz felszínén. A farok felsõ sarlója kilátszott a vízbõl, úgy úszott a hal.

?Ott fúj" mutattam Alinak a népszerû, Moby Dick bõl vett felkiáltással. Érdekes dolog történt. Ali, a kapitány egy kis gázt adott és lassan lehagyva a halat ferdén elé vágott. A hal ekkor eltûnt. ?Elment" ültem le a padra, amikor Ali rámkiáltott, hogy álljak fel és vegyem kézbe a középsõ botot, amelyiken egy rózsaszín-lila szín kombinációjú, legalább 30 centis octopus volt.

?A hal lemerült, mert észrevette és követi a csalit" mondta és mutogatta. Közben a hajó két személyzete õrült iramban kezdte kitekerni a többi öt pecát.

Ali mondta, hogy rángassam egy kicsit a csalit. Mindenki izgatott volt, csak én voltam hitetlen, egész addig, amíg egy eszeveszett rántás, vagy inkább ütés magamhoz nem térített.

A hal egyszerûen odarántott a hajó farához, ahol térdeimmel lekoccoltam a fát, majd az egyik segítõ visszahúzott a forgószékbe. Iszonyatos, részemrõl eddig még nem tapasztalt erejû fárasztás következett. Az elsõ öt perc után elfogyott az erõm. A feketék látva, hogy már nem, vagy csak nehezen tudom pumpálni a halat, felajánlották, hogy beülnek helyettem.

?Ha meghalok is, én fogom meg a halat" gondoltam és gyilkoltam magam tovább.

40 perces fárasztás volt. A hal többször kiugrott, míg végül a hajó mellett felfeküdt. Parádés képeket lehetett volna készíteni, ha valaki van még velem akkor.

A feketék kesztyûben megragadták a hal ?csõrét" és megvágózták, majd a hajóba emelve simán lebunkózták.

Én olyan fáradt voltam, hogy szólni nem tudtam. Haza indultunk.

A vízen, messze a parttól egy fatörzsbõl kivájt lélekvesztõben egy helyi halász horgászott.

 

 Horgász a fatörzsbõl kivájt lélekvesztõben.

Azalatt az egy óra alatt, amíg partot értünk összeszedtem magam annyira, hogy a mintegy 30 kilós halat én vittem fel a szálloda parkjába, ahol aztán barátom lefényképezett vele.

 

 Vitorlás hal és legyõzõje.

A képen a háttérben a szálloda fõszakácsa látható, aki a szálloda részére felajánlott halat fennségesen elkészítette és a hal legyõzõjének nevével feltálalta vacsorának.

Aznap este fõ helyen ültem és gyõztem fogadni a szálloda vendégek gratulációit.

Folytatás következik.

Papp József