Kedvenc horgászvizeim 1.

Sok kedvenc vizem van itthon is és külföldön is, ahol nemcsak maga a horgászat és halfogás jelent örömöt, hanem maga a környezet, a víz szépsége, az emberek közvetlensége is. Ilyen víz a Dráva folyó horvát szakaszának az a része, ahol a folyót kiengedik utolsó tározójából és egy több kilométeres csatornán keresztül vezetik vissza a régi mederbe. A határhoz igen közel van, nekem talán néhány kilométerrel több, mintha a Dunára mennék. Itthon, a horgászok, néhány kivételtõl eltekintve, nem is sejtik, hogy milyen ?horgász paradicsom? található közvetlen mellettünk. Ezt a vízterületet szeretném most a teljesség igénye nélkül bemutatni, figyelemmel arra, hogy én csak a csatornán szoktam horgászni, rakós, vagy spicc bottal.rnrn

A letenyei határátkelõn szoktam átmenni, ahol ma már akár személyi igazolvánnyal is átléphetjük a határt. A magyar oldalon sima az átkelés, a horvát oldalon nem szeretik, ha nagyon sok etetõt viszünk. Ha sokat akarunk vinni, tegyük el szem elõl, ?nem látja szeme, nem fáj a feje."

A határ után felmegyünk az autópályára, de rögtön az elsõ kijárónál ki is megyünk, ezért nem kell díjat fizetni. Irány: Kotoriba, majd Donja Dubrava. Nem akarok térképet közölni, gondolom mindenkinek van, mert a magyar térképen még bõven megtalálható.

Az úton haladva Draskovec után, Sveta Maria elõtt egy sportpályánál ki lehet menni a tározó partjára. Ezt el sem lehet téveszteni, hiszen az útról is látszik a jobb oldalon húzódó legalább 30 m magas töltés. A töltéshez érve balra fordulva néhány száz méter után álljunk meg, itt van egy feljáró a töltésre, aki csónakot is akar vinni és a tározón horgászni, az itt le tudja (fel tudja) tenni csónakját a vízre.

Közvetlenül a tározó mellett folyik a szivárgó csatorna, rendkívül tiszta és hideg vizével. Rendszeresen telepítenek pisztrángot, így gyakran látok legyezõ horgászokat a partján. Igazi legyezõ víz a sok kilométer hosszú csatorna, megítélésem szerint a halak nedves léggyel, nimfával jól foghatók. Itt egy csövön szivárgó víz is folyik a csatornába, mely rendkívül hideg és ízletes, mindig jót szoktam inni belõle.

 

A szivárgó csatorna a hídról. A víz itt kb. 2 m mély, amikor fotóztam 6 db pisztráng állt a folyásban. A kép bal oldalán látható a tározó töltése.

 

A gátra felérve ez a látvány fogad bennünket. A tározó jóval nagyobb, mint a Velencei tó.
Hatalmas dévérek lakják. Kapitális harcsákat is fognak, bár nagyon ritkán láttam horgászt a vízen. A pontyai is híresek, érdemes lenne kipróbálni a szerintem bojlitól még szûz vizet .

 

A tározó és a szivárgó csatorna a gátról.

Folytatva utunkat a tározó mellett átmegyünk a csatornán, mely balra kanyarodik, kikerülve az erõmûvet, majd nemsokára ismét áthalad alattunk és beletorkollik az akkor már erõmû alatti Dráva csatornába.

 

A szivárgó csatorna a torkolat felett, partján legyezõ horgászokkal.

 

A szivárgó csatorna és a Dráva csatorna találkozása.

Továbbhaladunk a Dráva csatorna partján és az elsõ hídnál balra letérünk az útról a Hotel Golf szállodához, ahol reggel 6-tól tudunk napijegyet venni, amely 60 kunába kerül és mindenhova érvényes, a tározóra, a szivárgóra és a Dráva csatornára egyaránt. A szálloda konyhája finom, szobái kellemesek, ha valaki több napot tervez.

 

A Hotel Golf, ahol a napijegy vétel mellett el is lakhatunk. A hotel elérhetõsége: tulajdonos: Vinko Nestiæ, tel: +385 (0)40 615 245, http://www.hotel-golf.hr/

Megjegyzem, hogy a vízparton akár sátrazhatunk is, nem szólnak érte, hiszen mások is ezt teszik. Sátrazásra célszerûbb a másik oldal, mert ott nem vezet mûút, így nincs zaj.

A napijegy beszerzése után visszamegyünk a csatornához, ahol akár el is kezdhetjük a horgászatot.

Ha azonban valamire még szükségünk van, vagy valamit otthon hagytunk, az úton, a csatorna partján továbbhaladva bemehetünk Donja Dubrava városkába. Ahogy az út a csatorna partjáról bekanyarodik a városba, rögtön baloldalon található a horgászbolt.

 

A bolt TOP MIX mintabolt, ahol kiegészíthetjük csali, vagy etetõanyag készletünket és esetleg egyéb otthon hagyott dolgainkat is pótolhatjuk. Mellesleg kiváló minõségû olasz csontit lehet venni. Én is mindig itt veszem meg a szükséges mennyiséget. Fontos: 30 kuna körül van egy kiló, mert itt kilóban mérik, nem literben. Az eladó hölgy, Sandra, beszél németül és angolul is. Elérhetõség: +385 ........

A bolthoz közeli kocsmában hideg italok és barátságos emberek fogadnak bennünket. Miután megvettük a szükséges dolgokat, megittuk az italainkat érdemes kimenni a csatorna partjára, mert itt találkozik a régi és új meder.

 

A régi és új meder találkozása. Innét már a régi medrében folyik a Dráva.

Kezdjünk el horgászni, ki-ki a tetszése szerinti helyen, a tározón, a szivárgó csatornán, vagy a Dráva csatornán. Én azért utazok ide, hogy a Dráva csatornán horgásszak, ezért errõl tudok bõvebbet mondani. A csatornán bárhol leülhetünk, mert nagyjából egyenletes az alja és a folyás sebessége. Annak a hídnak a környékén szoktam leülni, ahol a Golfhoz el lehet kanyarodni.

 

A csatorna látképe jobbra

 

 és balra.

Amit a csatornáról feltétlenül tudni kell: 80-100 m széles ásott csatorna, ?U" alakú, kavicsos mederrel, ezért igazi feneket ne keressünk. Szerintem 10 m-nél is mélyebb.  Oldala kavicsos, ami a lepakolást nehezíti, óvatosan közlekedjünk. Vize nagyon tiszta, nagyon jó benne fürdeni. Rendkívül gyors folyású, különösen, ha teljes üzemmel járatják a turbinákat. Figyelem: a vízszint a reggelihez képest percek alatt akár több métert is emelkedhet (de általában 1,5 m), a lepakolásnál érdemes figyelni a parti növényzetet és ahhoz igazítani horgászhelyünket. Általában 10 óra tájában már a teljes vízmennyiség folyik át a turbinákon, ezután már nem változik a vízszint.

 

A beállított horgászládám. Jól látható a növényzet alsó szintje, mely alá nem tanácsos pakolni.

A hely választásánál érdemes azt is megfigyelni, hogy hol vannak ?kitaposott", a helyiek által látogatott helyek és oda pakolni.

Két módszert javaslok. Az egyik a rakós bot, a másik a spiccbot. A rakós botnál elég a 9,5 - 11 m hossz, a spiccbotnál a 7 m-es.

Rakóson kétféle módszer a célravezetõ. Én az egyik topset-en 30gr-os CRALUSSO Torpedó úszót, a másikon 15 gr-os CRALUSSO Bubble-t használok. A 15 gr-ossal lassított visszatartással, a 30 gr-ossal még jobban lassított visszatartással horgászok. A megállított úszót el lehet felejteni, mert teljes turbina üzemnél a 80 gr-os ólmot is kiemeli a sodrás. A vízmélység ezen a távon 3,5 - 4,5 m. Hosszú, 60-80 cm-es elõkét használok, melynek vastagsága 0,13 - 0,15 mm és 10-12-es horgot.

A spiccbotnál 8 - 10 gr-os úszó elég. Az ólmot a fenéken görgetve kell a felszerelést vezetni. Nagy gyakorlatot igénylõ módszer.

Ezen a vízen mindkét módszer kemény, embert és tudást igénylõ módszer. Sok hal van a vízben, de nehéz megfogni õket. Fogtam már 30 kg-ot is, de 6-ot is.

A kapás egyszerû, megy a szerelés, lerántja az úszót és már nyúlik is a gumi.

Fontos és talán legfontosabb az etetés. Mindenképpen sok etetõ kell, amely jól összeáll, de azért bomlik is és nehéz. Célszerû még ragasztott csonti is. Ez utóbbiból nem kell sok, 1 kg csonti + 4 gr kavics, jól megragasztva. Ha ez nincs, esetleg használhatunk forrázott csontit is az etetõbe.

 

A jól megragasztott csonti jelentõsen növeli halfogási esélyeinket.

A parton szedjünk viszonylag lapos formájú kavicsokat. Csak le kell hajolni, van elég. Ezeket, és egy kis ragasztott csontit építsünk bele a gombócba, mint egy ?szilva magot".

 

Gombóc és a magja.

 

Formáljunk belõle etetõgombócokat, melyeket laposra készítsünk, ugyanis a csatorna oldalán meg kell állniuk. Nem szabad, hogy leguruljanak, mert elviszik a halat.

Az általam használt recept: 4 kg Spice Dévér
                                       1 kg Xtasy Carp V.I.P.
                                       1 kg Etetõ búza
                                       1 kg Etetõ kender
                                       3 kg Kavics

Ezeket a gombócokat szórjuk be, lehetõleg 1 méterrel rövidebbre, mint a bothossz. Ha jól etettünk, az etetõnk megáll a csatorna oldalán, lassan bomlik és nagyon gyorsan rááll a hal. Nem ritka, hogy már az elsõ úsztatás halat ad.

Remek élmény a gyors vízben a nagyon erõs halak fárasztása. Csak megjegyzem, hogy ilyen szép színes halakkal máshol még nem találkoztam. A jásznak rikít a piros úszója, a márna aranysárga és még folytathatnám.

A legfontosabbat, a fogható halakat a végére hagytam. Csak azokat említem, melyeket már fogtam: márna, paduc, leánykoncér, jász, szilva orrú, dévér, pisztráng. Érdekesség képen említem, hogy leánykoncérból nem ritkák a 2 kg-on felüli példányok sem.

 

Múlt heti zsákmány a csatornából, leánykoncér, paduc, jász, szilvaorrú, kb.12 kg összsúlyban, ......

 

......és amirõl beszéltem, 2 kg fölötti leánykoncér és

 

Egy 26 cm-es szivárványos, mely közvetlenül az etetés után kapta el a csonti csokrot.

Talán kedvcsinálónak ennyit. Remélem mindenki, aki ellátogat ide, kellemes élményekkel tér haza és alig várja az alkalmat, hogy újra visszatérjen.