Éjszakai rakózás
Beköszöntött az igazi nyár. Az igazi embertpróbáló kánikula. Már nem olyan, mint gyermekkorom nyarai. Azokat el lehetett viselni a szabadban, játszva, pecázva, strandolva. A mai nyarak forrók, elviselhetetlenek. Itt már a napernyő sem segít. Az alatt ülve is folyik az emberről a víz, még horgászat címén sem lehet megbarátkozni vele, pedig azért az ember sok mindent elvisel. Számomra a horgászat ideje ilyenkor áttevődik az éjszakára. Szívesebben küzdök meg a tengernyi szúnyoggal, mert azokkal meglehet, mint a hőséggel. Rakósbotozni is szívesebben ülök le kora estétől 11-ig - éjfélig, mint nappal.
Na jó, ne vegyük olyan komolyan, nem volt ez olyan nagy bukás, csupán egy verseny. Ám minden verseny egy verseny, és minden versenyre úgy megyünk el, hogy meg szeretnénk nyerni. Én hibát, hibákat követtem el, így ezt a versenyt elbuktam. Viszont a Carperior nagyon jól működött.
Ismertető az EUROHORGÁSZ júliusi számából
Bár magazinunk hasábjain rendszeresen mutatunk be a környező országokban található horgászvizeket, az igazat megvallva, gyakran elcsodálkozom, amikor hazánk egy-egy régebben látott élővizére elkerülök. Ilyenkor óhatatlanul összehasonlítom természeti adottságainkat a külhoniakkal, és a végeredmény sokszor a hazai víz számára kedvezőbb. Június 19-én, a tihanyi Belső-tavon megrendezett, I. EuroHorgász - Horgászbázis Vándorkupa horgászverseny színhelyén is ez a vélemény fogalmazódott meg bennem. Hiszen a csodálatos, virágzó levendula mezőkkel és dús lombú erdőkkel szegélyezett Belső-tóért érdemes volt ide ellátogatni. A horgászszemnek olyan sokat ígérő nádas, a tagolt, öblökkel tarkított part és a hullámzó nyíltvíz pedig csak tetézte a látványt. Ez az élmény fogadta a versenyre ellátogatott horgászokat és az őket elkísérő családtagjaikat is. A Vándorkupa verseny a partról és a csónakokból egy időben zajlott, és kárászból, pontyból állt össze a fogások java része. A meghívott gyermek és ifi horgászok a csónakos stégről tesztelték keszegekkel az úszós, spiccbotos készségeket. A jó hangulatú, eseményekben bővelkedő rendezvényről a Horgászbázis csapata, Szabó Ádám és Sári Boglárka, filmet is készített, amelyet hamarosan megtekinthetnek. Az egésznapos rendezvény részletes beszámolóját és a közel 9 kilogramm összsúlyú fogást elért győztes, Rosta András, szakmai véleményét a következő számunkból ismerhetik meg majd Olvasóink.
Előttünk a nyár, megannyi horgászrendezvénnyel. Érdemes egy-egy horgászversenyre elmennünk, mert nemcsak a halfogásról szól, hanem arról, hogy megismerhetjük hazánk ritka szép vizeit, szerezhetünk barátokat, horgásztársakat. Örülhetünk egymás és sajátmagunk halfogó sikereinek. Tanulhatunk új praktikákat és továbbadhatjuk tudásunkat a fiatalabb horgásznemzedéknek.
Békési János
főszerkesztő