Egy hónappal VB előtt Újvidéken európa feederhorgászai

 

 Egy hónappal VB előtt Újvidéken európa feederhorgászai30 feederes csapat horgászik az elő-világbajnokságon. Bátran lehet így nevezni, ezt az Újvidéki versenyt, hiszen itt van Európa szinte mindegyik jegyzett feeder válogatottja, és több klubcsapat is próbálkozik. A magyar válogatott, és a Top Mix csapat képviseli hazánkat. Hogy milyen sikerrel, azt vasárnap estére megtudjuk.

 

Az egész úgy kezdődött, hogy Szerbia megkapta a 2016-os feeder horgász világbajnokság rendezési jogát. A Duna Tisza csatorna mintegy 80-100 méter széles Újvidéket átszelő szakasza-bár olykor jó 70 méter hosszú tolóhajók borzolják a vizet, és némi uszadék is lopakodik a part mentén rendre kiváló helyszín lesz a VB-re, amit egy hónap múlva június közepén rendeznek. Bár a halbőség illetve helyenként a halszegénység megosztja a vélekedéseket erről a kiválóságról, a pályán kényelmesen elfér a most induló 150 horgász, és persze majd a hasonló nagyságrendű VB mezőny is.

 

Vajon ki viszi haza?
 
Ez tehát az előverseny, vagy mondhatni kis VB. Aki számít, itt van, mondogatják egymás között a résztvevők, és valóban, a feederes élmezőnyből talán a portugálok az írek, és az oroszok hiányoznak. Jó leírni, hogy az angolok mögött a második helyen állunk, ha az utóbbi 5 esztendő világbajnoki érmeinek számát nézzük. És hogy mennyire figyelnek a mieinkre azt az is jelzi,hogy a Topmix csapat mögött is ott figyelt a mai edzésen az angolok egyik csapatvezetője.Szép fogásokat láthatott.
 

Berényi-balett keszeggel 
 
Apropó angolok. A Tom Pickering vezette válogatott 2 csapattal is indul. Ez amolyan szétlövés a fiúk között, a két öttagú társaságból áll össze majd a VB-n horgászók szűkebb kerete. Csodálkoznék, ha a két Ringer fivér, vagy Mick Vials hiányozna  a csapatukból. Ám a horgászklub olvasóit bizonyára jobban érdeklik a mieink. Nos, Walter Tamás kapitány úgy döntött, hogy holnap Végh Tamás, Tóth Henrik, Kálló Kornél, Siroki Dávid és Erdei Attila  mi világbajnokunk horgászik. 
 
 
Erdei dobás - sebészi pontosság 
 
 
A jelenlévő, és az edzésen résztvevő többiek, Sivák Matyi, Vidó Feri és Kocsis Laci  holnap megfigyelőként vesznek részt a versenyen, és az ellenfelektől próbálnak meg fortélyokat, megoldásokat ellesni. Sokszor jóval többet lehet tanulni hátulról, mintha a mezőnyben horgászik valaki.
 

Ez egy jobbacska hal Kocsis Lacinál
 
A meredek betonrézsűn érdemes volt kitámasztani, kikötni a ládákat a vízbecsúszás ellen de ez a tény a horgászatot nem nagyon befolyásolta. A pálya szeszélyes, a horgászat helyenként nehézkes. A felső szakaszon a mai edzés első két órájában jó ütemmel fogták a lapos keszegeket a Topmixesek és az angolok, majd úszó szigetecskék jelentek meg lehetetlenné téve a pecát. Bár száknyéllel döfködve még arrébb tuszakolták az érkező szemétkupacot, de később többen is feladták. Csak remélni lehet, hogy a verseny ideje alatt nem kerülnek szembe a horgászok hasonló problémával. A pálya másik végén 1-2 dekás halaknak is lehetett örülni, a 10 dekás dévér már bónusz-számba ment.
 

Kálló Kornél - a kishal is öröm
  
Ennek megfelelően finom szerelék, apró horog a megoldás ezen a végen. 15-20 grammos 3-4 centis kosarakkal dobált a mezőny jó része. Az etetőanyag sötét színű egyhangúságát csak ritkán törte meg egy két sárga kísérlet. 20 méteren nagyjából ugyanazt a babérlevél keszeget lehettt kivontatni, mint 30 ról, nem volt sok értelme a lassabb, benti pecát erőltetni. A tapasztalatok összegzése már a ma délutáni kapitányi értekezleten megkezdődött.
 
Angol, olasz, holland kupaktanács
  
Egymás régi ismerősei, még úszós versenyző korukból a kapitányok többsége, köztük a  magyar Walter Tamás. Abban mindahányan megegyeznek nem lesznek nagy súlyú eredmények. 
 
 
Papp József a Topmix csapat szektorait húzza
 
A  versenyzőket még ma szektorokba sorsolták, és reggel majd a szektoron belüli helyeket húzzák ki a kapitányok. A húzási sorrendben már már begyűjtöttünk egy egyest. Jó volna többet is ebből... A szombati eredményekről holnap este tudósítunk.

 

Bálint Attila 

Forrás: horgászklub.eu