Hosszú előke, avagy a verseny horgászat alapjai

Eddigi horgászataim során a method módszer volt az, amit a leggyakrabban alkalmaztam. Azonban a jövőbeni céljaim között szerepel az országos bajnokságon való részvétel. Mivel ezeken a versenyeken a nemzetközi feeder szabályzatnak megfelelő végszerelék használata kötelező, ezért a mostani horgászataim lényege az, hogy minél jobban megismerjem a finomszerelékes technika eme ágát.

 

A technika elsajátítását cikkekből és videókból lestem el. Amióta feederbotos horgászattal foglalkozom, évente pár alkalommal már próbálkoztam az e fajta pecával, kisebb-nagyobb sikerrel. Legtöbbször csak fehérhalat tudtam zsákmányolni, de amióta komolyabb figyelmet szentelek a módszerre, a pontyok is egyre gyakoribb vendégek lettek.
Íme, egy kis ízelítő a stílusomból:
Még napfelkelte előtt megérkeztem a tópartra barátommal, Balázzsal, hogy a nap első sugaraira már a horgászat kezdetét vehesse.
 
Kipakolás, még a sötétben
 
A finomítás a zsinórral kezdődik
 
Ezért a napfelkeltéért érdemes volt felkelni
 
Etetőanyag választásom a Winner szériából a Ponty-Kárász Match Feketére esett. Előkészítése a következőképp zajlott: 3 kg etetőanyagot kevertem be, majd elfeleztem. Mindkét feléhez 1-1 doboz csemegekukoricát adagoltam. A kosárba szánt anyagot törőszitán áttörtem. A rostálás folyamán fennmaradt kukoricaszemek héját az alapozó etetéshez kevertem.
 
Száraz összetevők
 
Az etetőanyagot fekete szín és finom szemcsézet jellemzi
 
Csemegével dúsítva
 
A minél pontosabb alapozó etetés érdekében marker úszót használtam, a meghorgászni kívánt terület jelölésére. Az alapozásra szánt kb. 1,5 kg-ból 18 egykezes gombócot gyúrtam, amit csúzli segítségével juttattam célba. 
 
A botom szerelékébe akasztott jelölő úszó
 
Az etetés
 
Az alapozó etetés beéréséig előkészítettem a felszerelésemet. 3 méteres pikker botjaimra 35-ös elsőfékes orsókat választottam, amiket 0,18-as főzsinórral töltöttem fel, melyhez 5 méter 0,13-as fonott dobóelőkét kötöttem. Horogként 16-os méretűt alkalmaztam 0,14-es 60 cm hosszú fluoro carbon előkén.
Csalijaim: csontkukac (amit kosárba is töltöttem), csemegekukorica és versenykütyü volt.
A lassuló kapásütem esetén poraromát is bevetettem, töményen a kosárban lévő etetőanyaghoz adagolva.
 
Csalogató anyagok
 
Felcsalizott horog I.
 
Felcsalizott horog II.
 
A lazára töltött kosár
 
Az etetett helyem a parttól 21 méterre helyezkedett el, amit előzetesen Balázs segítségével mértem ki. Az első hal jelentkezéséig, mivel nagy alapot csináltam, csak 7 percenként dobtam újra.
 
Feszült várakozás
 
Bevetés előtt
 
Az első hal a harmadik bedobásra érkezett. A horgászat első felében ezek jellemzően dévérkeszegek voltak.
 
Az elsők egyike
 
Az idő előre haladtával a kapások száma folyamatosan növekedett, de még mindig a fehér hal jelenléte volt a domináns az etetésemen. Míg a szomszédos stégen ülő horgásztársam már az első pontyát fárasztotta.
 
Gyakori esemény volt, hogy mindketten hallal küzdöttünk
 
Azonban nekem sem kellett sokat várnom, a pontyok jelenlétüket egy kapás utáni „kinyújtott” horoggal jelezték felém. A nagyobb testű halak indokolták az eggyel nagyobb horogméretet (14-es) és a 0,16-os horogelőkét. Érdekességként szeretném megjegyezni, hogy ezután minden bedobásomra ponty jelentkezett.
 
Igazán élvezetes a pontyfárasztás egy ilyen finom bottal
 
Szákba terelés
 
Egy a sok közül
 
A horgászat utolsó halát Balázs fogta light feederével
 
Botgörbítős …
 
A horgászatot 5 órásra terveztük, ami meglehetősen jól alakult számunkra. Balázs mai teljesítménye: 5 ponty és kb. 4 kg fehérhal, míg nálam a pontyok száma 11 volt, 2 kg fehérhal kíséretében. A bevezetőben szándékosan nem említettem, hogy barátom világos színű, mézes íz világú etetőanyagot használt. Az elütő színű és ízű csalogatóanyagok magyarázattal szolgálhatnak fogásaink közt lévő különbségre, de akár a nagyobb méretű horogra való váltás és a feltűzött 3 szál csontkukac is szerepet játszhatott a több kifogott pontynál.
Egy szó, mint száz a hosszú előkés módszer ezen a napon verhetetlen volt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szomszéd horgászok folyamatos érdeklődésükkel és kérdéseikkel fordultak hozzám.
 
TOP MIX: társ a versenyhorgászatban is.
 
Horgásztársam:Berkics Balázs
Fotók: Horváth Viktória
Írta: Jobszt Krisztián