Karika keszeg

Karika keszeg

Karika keszeg (Blicca bjoerkna Linné) A dévérkeszeg mellett a másik leggyakrabban előforduló keszegfajtánk a karikakeszeg, köszönhető ez tömeges előfordulásának és, hogy könnyen horogra csalható. A sekély mocsaras vizeken, illetve a gyors vizű hegyi patakokon kívül szinte mindenhol előfordul. Folyóvizeken a lassú, nyugodt részeket kedveli. Különösen jól érzi magát a partvédő kövezések lábainál, ahol víz elérheti az 5 – 6 méteres mélységet is. Kedveli a kőruganyok belső lecsendesedett visszaforgó részeit, ahol a táplálék lerakódik. A folyóvizek esetében a fenéken kell keresnünk, míg állóvízen napos időben inkább a fenék felett tartózkodik. Mint már fentebb írtam a dévér mellett az egyik leggyakrabban előforduló keszegfajta, ezért sokan össze is tévesztik a két fajt. A karikakeszeg lassan növekvő, kisebb testű hal, mint a dévérkeszeg. Teste lapos, oldalról lapított. Feje kicsi, szája csúcsba nyúló. Szemei a fejéhez képes nagyok. A mell- és a has úszók rövidek, a rövid, de magas hátúszó kezdete jóval a has úszó töve mögött van. A farok alatti úszó hosszú és magas, szegélye homorú. A farok nyél rövid és magas, a farok úszó hosszú és mélyen kivágott. A hason a has úszó mögött egészen a végbélnyílásig pikkelytelen él húzódik. Pikkelyei közepes nagyságúak. A hát sötétbarna, esetleg kékes színezetű, az oldalak szürkésen ezüstös csillogásúak, a has ezüstös. A hát-, farok- és farok alatti úszó szürke, szürkéskék, a páros úszók töve vörhenyes. Ívását májusban kezdi, mely elhúzódhat egészen júniusig. Ivarérettségét 3 – 4 éves korában éri el. Ikráját a növényzettel benőtt részekre rakja le, melyek sárgás színűek, átmérőjük 2 mm. Az ikrások egyenként 15 – 110 ezer ikrát raknak le. A 4-6 nap múlva kikelő lárvák 4,5-5 mm hosszúak. Gyakran ívik össze a dévérkeszeggel. Tápláléka apró méretű állatok (rovarok, lárvák), de előszeretettel fogyaszt különféle növényi eredetű dolgokat is. A horgon rendkívül jól védekezik. A megakasztás után a fenéken próbál maradni és fürge kirohanásaival igyekszik a horogtól megszabadulni. Húsa száraz, de lényeges kevesebb szálka található benne, mint a dévérkeszegben. Ívási ideje: május – június Méret és tilalmi oltalom alá nem helyezett hal.

Vissza a halfajokhoz