Fagypont alatt

TÉL. Mit is mond nekünk ez a szó. Lassan már semmit! Évszakokról már nem nagyon beszélhetünk. De lépjünk tovább. Megérkezik a hideg, jön a Karácsony, befagynak a vizek, halakat, maximum a szobámban, az akvárium előtt ülve láthatok. Szép látvány ez is, de valahogy most nem erre vágyom.

A Karácsonyi ünnepek végéhez érve alig vártam, hogy 27.-e legyen. Megkaptam a Karácsonyi ajándékomat és hát feltétlenül ki kellett próbáljam. Így hát nem maradt más, mint reggel indulás a kedvenc tavamra, a Lencsés-tóra! Felszerelésemet még este bepakoltam az autóba, úgy ahogy szoktam, gondosan odafigyelve minden nálam legyen, nehogy otthon hagyjak bármit is.
Mivel ilyenkor rövidebbek a nappalok, a tavon 7-15:30ig lehet horgászni, ami szerintem pont elegendő ebben a hideg időben.
A tó bal hátsó felére ültünk le, ahol „nagyokat” lehet dobálni. A karácsonyi csomagomból a Hidegvízi Method Mix etetőt vettem elő és kevertem be. A vörös áfonya-koriander, amúgy is a kedvenceim közé tartozik, miért ne szeretnék a halak is?!
A távoli horgászatra Spro Team Feeder Master Carp 390XH, a közelebbire pedig a legutóbbi versenyen nyert Tubertini Telica 390Mh feedert vetettem be. Mind két bottal 5-5 gombócot alapoztam, előbbivel 110m-re utóbbival 60m-re.
A tó ezen részén érdemes nagyokat dobálni, de egy próbát megért a rövidebbi táv is.
 
Kis csomagom tartalma 
 
A 4dl vizet egyben is hozzáönthetjük. Majd keverés után pihentessük egy kicsit.
 
Ilyen homogén szemcseméretű kaját kapunk.
 
És már repülhet is a gombóc.
 
Két végszerelékem.
 
Távoli dobásokhoz jól jön ez a kis átalakítás. Csak egy 10cm hosszúságú műanyag csövet kell beleragasztani a kosárba, és máris messzebbre és pontosabban lehet vele dobni.
A „kis” botra 30gr-os gumis method kosarat szereltem, Preston C1-es horoggal, csalitüskével.
 
Bevetésen a Duplex pellet.
 
És a Method Pellet is.
 
Horgon az első hal!
 
Egy szép tok személyében.
 
Amit nevezhetnénk, bársony falónak is.
 
Majd jöttek a keszegek.
 
Volt, hogy mind a két boton.
 
Délutánra, azért felmelegedett az idő..
 
És a pontyok is megjöttek az etetésre.
 
Kisebbek..
 
És nagyobbak is.
 
A nap fénypontja pedig ez a szép kárász lett.
 
A 3-4 fokos víz ellenére elég szép számban sikerült a halakat az etetésre, majd a horgomra csalni. Remélem nektek is hasonló élményekben gazdag horgászatot fog nyújtani ez az etető.
Görbüljön a bot! 
 
Mikus Károly
Team TOP MIX