Cikkek

Válasszon kategóriáinkból

Koratavasz

Korán tavaszodott és a kiállításokon beszerzett új csecsebecsékkel a birtokukban kirajzottak a horgászok is a vízpartokra, így ideje nekem is indulni, hogy az átadott információkat kellemes vízparti fotókkal kiegészítsem. Sokat horgászom a ma oly divatos és igen eredményes feeder technikával, most mégis a rakósbottal érkezem egy Pest megyei kis tó partjára. Nem tudom nélkülözni ezt a módszert és véleményem szerint, aki egyszer belekóstolt az bizony nem szabadul tőle.

TOP MIX Kupa 2014 - versenykiírás

A verseny helyszíne a Nyugati-Övcsatorna (Balatonmáriai-árok) Balatonújlak melletti szakasza lesz. A szép környezetben lévő, halban gazdag csatorna egyenletes feltételeket, meglehetősen sok halat és jó, kényelmes körülményeket biztosít a versenyzők részére.

Tavaszi bekezdés

Múlni látszik az enyhe tél, a fák itt is – ott is rügyet bontanak, a mandulák virágzanak. A nappali csúcshőmérséklet 11-13 fok. Nem kérdés, hogy megérkezett a várva várt tavasz. Előbújtak a bogarak és megannyi trillával üdvözlik a napsütést a madarak

Az első tavaszi horgászatom.

Az egyik kora reggelemen arra ébredtem, hogy az ablakon kinézve nem a latyakos, havas, hideg táj fogadott, hanem helyette a gyönyörű hétágra sütő nap sugarai melegítették az arcomat. Nem is kellett több, már indultam is a legközelebbi horgászengedély váltó helyre, amit sikerült gyorsan elintéznem, majd egy doboz csonti társaságával és a 2014-es évre szóló szabadságommal indultam összeszedni a felszerelést.

Itthon otthon vagyok

Vannak vizek, amelyek nehezen mutatják meg lakóikat. Van, amikor bőkezűen, de olyan is van, amikor szűk marokkal mérik kincseiket. Ez a szép a természetes vizekben! Soha nem lehet tudni, hogy mit tartogat nekünk aznapra. Az ilyen helyeken nem állnak tömött sorokban, nyitott szájjal a pontyok, várva a kosarunk megérkezését. Sokan egy legyintéssel leírják az ilyen vizeket, mondván, nem lehet tonnaszám fogni a halat. Az ilyen helyeken meg kell dolgozni minden egyes kapásért. De az igazi kihívást, pont ezek a vizek jelentik!

Feederrel a Csatornán

Ki gondolta volna!
Pár évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna, hogy én feederezni fogok, talán meg is haragudtam volna érte. Most meg …? Időnként még jól is esik egyet-egyet feederezni.
Habár számomra nem adja vissza azt az élményt, mint egy rakós, vagy match botos peca, de azoktól mindenképpen egyszerűbb, kevesebb cuccot igénylő módszer, és időnként én is szeretem, ha valami nem jár akkora kipakolással. Talán, és nem utolsó sorban, alkalmanként eredményesebb is, mert olyan helyek és úgy is meghorgászhatók vele, ahogy és ahol az úszós módszer már nem működik.

Szeptember 28.

8:40, most érek a vízhez. A család elindult, gyerekek már az iskolában, óvodában, mindenki biztonságban. Én is indulhatok a napomra.

TOP MIX - Egy új kezdet

A 2014-es horgászidény számunkra a lehető legjobb módon kezdődött hisz az idei évtől a TOP MIX csapatához tartozhatunk. Miután bizalmat szavaztak nekünk napokig szinte nem is aludtunk tervezgettük a szezont, elemeztük a versenyvideókat, hogy majd ha eljön a megmérettetések ideje mit hogyan csináljunk a sikeresség érdekében. Az első teszthorgászatot szinte már jó egy hónappal előre megterveztük, akkor még a tavakat bőven jég borította, de mi már fejben kint voltunk a parton.

Ezermester

Nem, nem az Aranyoldalakat olvassátok! Nem is amolyan mindenféle dolog megjavításában jártas szakikról lesz szó! Megint eltelt egy év és egy újabb szezon előtt állunk. Az időjárás most ugyan téli arcát mutatja, de eddig nem lehetett okunk panaszra. Ki is használtunk minden egyes alkalmat a tesztelésre, hogy az elkövetkező szezonban még több és újabb fogós etetőanyagból tudjátok kiválasztani a nektek tetszőt. Tesszük mindezt azért, hogy még több élmény kerüljön a zacskóba, amit majd a kezedbe veszel, és azt mondhasd, hogy: Igen, ez jó választás volt!

Új matchbotos módszer - Method Waggler

Sok külföldi írásban, videóban találkoztam már az etetőkosaras úszókkal, láttam használatukat, de soha sem próbáltam ki azokat. Azonban ahogy nálunk is egyre szaporodnak a fizetős horgásztavak, úgy nő ezen úszóknak is a használati jelentősége. Több versenyen is tapasztalhattam, hogy akár sekély, akár mély vizekben a halakat folyamatos etetéssel fel lehet csalni vízközé és megfelelően felkínált csalival meg is lehet őket fogni. Mégpedig alkalmanként sokkal jobban, mint egy fenéken felkínált csalival és etetőanyaggal.

Horgászatra vonatkozó legfontosabb jogszabályi előírások a halgazdálkodási törvény és végrehajtási rendeletéből

Letisztulni látszanak az új törvény körüli dolgok. Íme összefoglalva a tudnivalók:

Jegyeket, bérleteket!

Ennek az írásnak volt némi előzménye. Történt ugyanis, hogy párom öccse – aki nem mellesleg a fotómasinériát kezeli – felvetette, hogy egyszer Pesten is horgászhatnánk. Kicsit ódzkodtam a dologtól, mert nem vagyok egy városi horgászatot kedvelő típus. Ha választani lehet, inkább a természet közeli állapotot választom. De miért ne!?
Neten keresgélve rátaláltam egy szimpatikusnak tűnő vízre. Rendezett part, kiépített horgászhelyek, zöld terület, szép halak, ideális lesz – úgy gondoltam. Az egyeztetés során kiderült, hogy Öcsitől 10 perc autóval, tőlem autópályán bő 40 perc alatt elérhető a víz. Ezzel eldöntetett, hogy a Kána horgásztavat fogjuk vallatni.

Új termékek 2014

Ismét magunk mögött tudhatunk egy évet és belekezdünk egy újba. Az új év és az új szezon, na és nem utolsó sorban a horgászok is új, fogósabb termékeket várnak tőlünk.
A horgászok legnagyobb része intenzív vizeken hódol szenvedélyének, és azt tapasztaljuk, hogy az ilyen jellegű, vizeken a halak mindig előttünk járnak egy-két lépéssel, mindig újat kívánnak. Szokásaik is változnak. A korábban eredményes etetők, aromák, csalik már nem az igaziak, még mindig lehet újabbakat (jobbakat?) találni és csinálni.

Hibaelhárítás!

Feltartóztathatatlanul közeleg a tél, még akkor is, ha az időjárás nem ezt igazolja. Nincs is ebben semmi szokatlan, hiszen minden évben így van. Ugyanakkor be kell látni, hogy egyre nehezebb feladat a halfogás, meg kell dolgozni minden kapásért, főleg a természetes vizeken. Vannak napok, helyzetek, amikor nem a horgászon múlik a siker. Keverhetjük a legszuperebb már-már high-tech etetőanyagokat, csalizhatunk a legfogósabb csalikkal, mégse jön a várva várt kapás. Ilyen is van!

Kanadában horgásztam

Októberben sikerült kiutaznom Kanadába, hogy találkozzak a föld egyik legnagyobbra növő édesvízi halával, a fehér tokkal. Erről a horgásztúráról készült egy film is, mely remélem, hogy jó szórakozást nyújt ezekben a szürke téli napokban