Amerikából jöttünk I.

US Open Matchfishing Championship, USA, Elkhart, IndianarnrnAz USA édesvízi horgászkultúrájáról, a helyi sajátosságokról, az ott zajló versenyekrõl a magyar horgászoknak vajmi kevés fogalma van. No de miért is érdekelné honfitársainkat, hogy mit csinálnak a gazdag és pazarló amerikaiak hazájukban, amíg érintetté nem válik a dologban? Így voltuk ezzel mi is mindaddig, amíg meg nem kaptuk az Amerikai Versenyhorgász Szövetség (A.M.EA.) hivatalos meghívóját, amellyel jogot nyertünk az USA Országos Nyílt Egyéni Bajnokságán (2007 U.S. Open Matchfishing Championships) való részvételre. Újabb óriási lehetõség elõtt álltunk, amelyet szerettünk volna sikerrel kihasználni, ezért a lehetõ legkomolyabban álltunk neki a szervezõ és elõkészítõ munkálatoknak. Akik most velünk tartanak, azok egy nem hétköznapi utazás és kaland részesei lehetnek! Garantálom, hogy megéri!!!

Mielõtt fejest ugranánk a dologba, tisztáznunk kell néhány fontos dolgot. Az USA-ban a horgászat rendkívül népszerû szabadidõs tevékenység. Közel 50.000.000 (a szám nem elírás!) horgászt jegyeznek! Egyetlen (igaz, nem hétköznapi létszámmal és gazdasági mutatókkal rendelkezõ) országban több horgász van, mint Európában összesen! Ebbõl adódóan a horgászkereskedelem és az ehhez kötõdõ horgászturizmus európai ember számára elképzelhetetlen szintre fejlõdött! De az itteni horgászok mindegyike szinte kizárólag a pisztrángsügért (fekete sügért) kergeti, ha édesvízen horgászik, vagy pedig a tengeren próbálkozik. A legnagyobb horgászboltokban sincs a vén kontinensen bevált hagyományos ponty- és finomszerelékes horgászathoz szinte semmi. Miközben vizeik hemzsegnek a pontyoktól és egyéb csodálatos ?keszegféléktõl". Joggal merül el a kérdés: ezek a békéshalak háborítatlanul élhetik le egész életüket Amerika vizeiben? Hát bizony NEM! Amerika egy óriási olvasztótégely, ahová most is folyamatosan érkeznek a világ minden részérõl az emberek, akik magukkal hozzák kultúrájukat és szokásaikat is. Így természetesen azok az európai, ázsiai bevándorlók, akik otthon aktívan horgásztak pontyra, azok itt sem hagynak fel ezzel, miközben egy csodavilágot találnak!

 

 

 

Mindenki ilyennek képzeli el az USA-t

 

 

 

Pedig New York és néhány nagyváros kivételével közel sem ilyen zsúfolt!

 

 

 

Itt aztán van nyüzsgés...

 

 

 

A Szabadág-szobor nem csak New York jelképe

  

Az USA nemzeti válogatottja minden évben részt vesz a világbajnokságon is. Igaz, kiemelkedõ eredménnyel tudtom szerint nem büszkélkedhetnek, de mindezek ellenére megvan az a háttér, amely delegálja és összefogja e mûfaj képviselõit is. Még akkor is, ha az itteni horgászok döntõ hányada sügérre horgászik. A finomszerelékes és versenyszerû horgászat amerikai népszerûsítésében egy fiatal - 7 éve kint élõ - magyar horgász is aktívan részt vesz. Ágh Attila fanatikus rakós botos ponty- és versenyhorgász. Õ az USA-ban alapított egy horgászcsapatot, amellyel elindultak a Klubcsapatok Országos Bajnokságán. A sikeres szereplés érdekében, a verseny elõtt több magyar horgászcikk gyártót/forgalmazót is megkeresett, és segítséget kért tõlük. Fontos, hogy nem pénzre és anyagi támogatásra volt szükségük, hanem az amerikai halak megfogásához legmegfelelõbb horgászeszközök (rakós és matchbotok), valamint a leghatásosabb etetõanyagok kiválasztásában kért szakmai segítséget. Érdemben egyetlen cég állt vele szóba. Papp József, a TOP MIX vezetõje készített egy olyan etetõanyagot, amellyel Ágh Attila és csapata megnyerte a versenyt! Így lettek az USA 2007. évi Klubcsapatok Bajnokságának gyõztesei. Ettõl kezdve persze mindenki a TOP MIX nyerõ keverékét kereste Amerikában. A TOP MIX márka jó hírnevét tovább növelték az itt (is) bevált rakós és matchbotok, amelyekkel több 10 kiló feletti nyurgapontyot is sikeresen szákba tereltek. Talán az egyik legnagyobb, rakós bottal kifogott folyami nyurgaponty jegyzett rekordja is Ágh Attila és egy TOP MIX Xtasy TM02 rakós bot nevéhez fûzõdik. A hal súlya meghaladta a 15 kilót!

 

 

 

Ágh Attila TOP MIX Xtasy Carp rakós bottal fogta ki ezt a 99 cm hosszú, 15 kilós folyami nyurgapontyot!

 

 

 

Erre azért már Amerikában is felfigyelnek!

Miután a TOP MIX márka és annak vezetõje rövid idõ alatt ismert lett, az Amerikai Versenyhorgász Szövetség (A.M.EA.) vezetõje, Tony Forte meghívta Papp Józsefet az október elején megrendezett USA Országos Nyílt Egyéni Bajnokságára (2007 U.S. Open Matchfishing Championships). Tudni kell, hogy nem csak a teniszbajnokságok ?U.S. Open", hanem szinte bármilyen egyéb verseny nyílt egyéni nevezéses, amelyre a világ minden pontjáról szívesen várják a résztvevõket.

 

 

 

A versenypálya egy része, amikor elõször megpillantottuk

 

 

 

Rendkívül gazdag a park vadállománya, amelyet szigorúan védenek! A mókusok és vadlibák szinte a kezünkbõl ettek

Amikor Papp József elfogadta a meghívást és biztossá vált, hogy Elkhart városában (Chicago közelében, É-on), a St. Joseph folyón lesz a verseny, egy olyan folyóvízi specialistát keresett, akivel fel tudta tárni az ismeretlen víz rejtélyeit, akivel akár még egy jó eredmény elérése sem lehetetlen... Így kerültem képbe én. Mi sokat horgászunk együtt a Dunán, tudjuk jól, hogy ki mire képes. Az életem elengedhetetlen része vadvízi horgászat és az új kihívások leküzdése.

Amikor eldöntöttük, hogy kiutazunk, majd 3 hónapos elõkészületi munka következett. A legfõbb probléma az etetõanyag, különféle földek, csontiragasztó és a nagyobb, darabosabb kiegészítõk gondtalan kijuttatása volt. Amikor megérkezett Amerikába a raklap, amelyen ezek voltak, azonnal lefoglalta a Bioterror Elhárító Csoport. Közel egy hónapig tartó, reménytelennek tûnõ huzavona után sikerült onnan - az utolsó pillanatban! - kiszabadítani. Mindannyiszor újabb és újabb gyártmánylapokat, engedélyeket, igazolásokat kértek, amellyel azt kellett bizonytani, hogy ha a vízbe kerülnek, és a halak megeszik, akkor a majd õket elfogyasztó emberek sem szenvednek egészségkárosodást. Ezt a megmosolyogni való eljárást kint véresen komolyan veszik. Ráadásul, ha mindezt nem tudtuk volna bizonyítani, komoly büntetésre is számíthattunk volna. Az amerikai bürokrácia nemcsak nagyon erõs, hanem nagyon drága is! Így duplán izgultunk, hogy végül befogadják.

 

 

 

Sokat küzdöttünk, hogy a Bioterror Elhárító Csoport karmaiból kiszabadítsuk az etetõanyagunkat

A nehezén már túl voltunk, hiszen tudtuk, hogy lesz mivel etetni, ráadásul olyan etetõanyaggal, amely az USA-ban már versenykörülmények közepette is bizonyított!

Azt mindenki tudja jól, hogy a versenyhorgászathoz nem kevés eszközre, felszerelésre van szükség. Annak ellenére, hogy ezek egy része az etetõanyagos raklapon kiutazott, még így is rengeteg olyan kellék maradt, amelyet magunkkal kellett vinni a hosszú (3 átszállással bonyolított) repülõúton. Így a horgászládánkat és horgászbotjainkat, valamint az aprócikkeket gondosan becsomagolva magunkkal vittük.

 

 

 

A megérkezés pillanatai. Ekkor még nem sejtettük, hogy a bombabiztosnak hitt csomagolás sem védte meg horgászközeinket

Amikor megérkeztünk, a bombabiztosnak tûnõ csomagolást szétbontva, hamar arcunkra fagyott a mosoly. Nekem mindkét rakós botom 3 nagyon fontos eleme, Józsi botjának pedig 2 tagja és a horgászládája törött szét. Isteni csoda volt, hogy végül speciális tagok közbeillesztésével volt mivel horgászni. Miközben mindvégig azon drukkoltunk, hogy nehogy újfent eltörjön a botunk, mert akkor csak a vizet nézzük...

A következõ arculcsapást akkor kellett elszenvednünk, amikor a horgászathoz nélkülözhetetlen élõ anyag beszerzésével kellett megküzdenünk. A horgászboltok NEM árulnak csontkukacot. A legnagyobb bolthálózatban is (pl.: Cabelas) kizárólag gilisztát és csalihalat láttunk, aranyáron. Az amerikai versenyhorgászok hobbiállat- és díszhaleledel-kereskedésekbõl rendelik a csontkukacot és gilisztát, darabra.  Ezek literenként ára még így is meghaladja 10.000 Ft-ot (átszámítva). A napi megengedett 2 liter élõ anyag felhasználásával az 5 edzésnap + 2 versenynap nem mindegyikén éltünk... Talán érthetõ! Amit nagyon szerettünk volna még kipróbálni, az a szúnyoglárva. De azt sehogyan sem lehetett beszerezni.

 

 

 

A legnagyobb amerikai Horgász-Vadász bolthálózat, a Cabelas sem árul ponty- és finomszerelékes horgászathoz szükséges kellékeket, etetõanyagokat és élõ csalit (pl. csontkukacot). Pedig itt a horgászat egy kicsit nagyobb ?business", mint Európában!

Miután úgy tûnt, hogy a sok-sok akadályozó tényezõ elhárult és rendelkezésre állt minden a gondtalan horgászathoz, már csak a horgászengedélyek beszerzése és az elsõ nagy találkozás volt hátra a St. Joseph folyóval. A késõbbi versenypálya Elkhartban, Indiana államban található, egy nagyon szépen gondozott parkban. A duzzasztómûvekkel szabályozott folyó a megérkezésünk napján volt a leggyorsabb és legzavarosabb. Ekkor kb. 1,5 méter volt az átláthatósága. Mivel a többi napon nem volt csapadék, a vízszint és a folyási sebesség folyamatosan csökkent. Ezzel együtt egyre nagyobb lett a víz tisztasága, amely a hét végére elérte a 2,5 méteres ?kristálytiszta" átláthatósági szintet! Ez azt jelentette, hogy a pálya sekélyebb területein, a 13 méter hosszú rakós bot spiccéhez beszórt etetõanyagot szabad szemmel lehetett látni! Mindez elõre sejtette, hogy ilyen körülmények között nem is lesz olyan egyszerû a halakat horogra csalni.

 

 

 

A víz átláthatósága a hét végére elérte a 2,5 métert!

A folyó szélessége 50-80 méter között váltakozott és 2,5-tõl 3,5 méterig mélyült. Leginkább a csõhídi versenypályához (Ráckevei (Soroksári)-Duna) tudnám hasonlítani, csak lényegesen tisztább kivitelben. A halfaunája igen változatos volt. A fõ halakat itt a suckers (ejtsd: szakörsz, Catostomidae) családba tartozó, minimum tíz különbözõ (jól megkülönböztetõ egyedi jegyekkel rendelkezõ) halfaj jelentette. E halak leginkább a mi paducunkra és márnákra hasonlítanak. Egytõl egyig alsó szájállásúak. A szájuk mérete igen változatos. Közös jellemzõjük, hogy nagyon erõs, vaskos húsos az ajkuk, amely egyértelmûvé teszi, hogy nem az iszapot túrják, hanem a kemény mederfenéken, a kövek közül szerzik meg táplálékuk jelentõs részét. Mindegyik faj nagyon szép rajzolatú pikkellyel rendelkezõ, hosszú, izmos testû, igazi sporthal. Ezek a halak 1-3,5 kiló méretben kerültek horogra.

 

 

 

Egy csoport suckers. A St. Joseph folyóban ez a halfajta él a legnagyobb létszámban. Mind a 6 hal különbözõ fajú, még ha ez elsõre nem is szembetûnõ.

 

 

 

Az egyik legszebb a redhorse bighead sucker

 

 

 

Talán érthetõ, hogy miért kapta a ?vörös ló" és a ?nagyfejû" megnevezéseket

 

 

 

Egy másik szépséges halfaj a quilback sucker

 

 

 

Õ pedig a mi paducukra hasonlít a legjobban

A másik fõ zsákmányhalunk a csatornaharcsa volt. Ezekbõl 1-2 kilós példányokat sikerült horogra keríteni, de élnek 5-8 kilósak is a folyóban.

 

 

 

A csatornaharcsa nagy kedvence az amerikai horgászoknak is

 

 

 

Ha mi a törpeharcsáink is ilyen nagyon lennének?!

A csúcs, számunkra szinte megfoghatatlannak bizonyuló halak az amerikai nyurgapontyok voltak. Hihetetlen erõvel és gyorsasággal rendelkezõ halak a megakasztás után azonnal a túlpartot célozták meg. A 7 nap alatt kettõnknek mindössze 1-1 darabot sikerült csak kifogni, miközben megszámolni sem tudnánk, hogy mennyi volt horgunkon. Azért volt ilyen rossz az arány, mert a pontyos szerelékkel (vastag zsinórral, nagyobb horoggal) a tiszta vízben nem tudtuk kapásra bírni õket, a finomabb, ?sucker-horgászathoz" hangolt szereléket azonban gond nélkül elszakították.

 

 

 

Ilyen gyönyörû pontyok élnek a St. Joseph folyóban. Ezek kifogása finomszerelékkel szinte megoldhatatlan feladatnak bizonyult számunkra

 

 

 

Az egy hét alatt mindkettõnknek csupán 1-1 darabot sikerült kifogni

 

 

 

Amerikában a pontyot nem telepítik, mégis mindenhol jelen van. Igazi, sodrófa alakú, bivalyerõs torpedók

No és persze nem szabad megfeledkezni az amerikaiak nemzeti haláról a ?Bass"-ról, a fekete sügérrõl sem. Azon mosolyogtunk, hogy minden horgászat során többet fogtunk egy helyben ülve, mint a sokmilliós, speciális horgászcsónakokból célzottan rájuk pergetõk. A halfaunát a bluegill, a mi napkárászunk amerikai rokona tette teljessé.

 

 

 

Az amerikai édesvízi horgászok álomhala: fekete sügér

 

 

 

Bluegill egy komolyabb méretet elérõ amerikai ?naphal"

Nagy segítségünkre volt az amerikai csapat erõssége, Mark Green, aki egész héten velünk együtt edzett. Nagyon készségesnek és segítõkésznek bizonyult. Amiben tudott (látszólag) segített. Többször kérdeztük, hogy nincs valami helyi sajátosság, speciális technika, végszerelék, amellyel itt kell horgászni? ?Ó, nagyon jól fogjátok a halat, mindent nagyon jól csináltok!" Mivel azt láttuk, hogy a mi szerelékeink mintájára készíti el õ is sajátjait, szentül meg voltunk róla gyõzõdve, hogy tényleg elsõre beletenyereltünk az itt alkalmazható legjobb módszerbe.

 

 

 

Már az elsõ edzésnapon meglepõen sok halat fogtunk. Szentül meg voltunk róla gyõzõdve, hogy elsõre beletenyereltünk a legjobb módszerbe...

Ekkor még fel sem merült bennünk, hogy csupán hülyítenek minket, és finoman fogalmazva is be lettünk palizva. Ugyanis természetesen volt itt is, mint mindenhol (!) helyi bevált speciális végszerelék, amellyel lényegesen többet lehetett volna fogni...

Így utólag átértékelve, az edzésen majd a versenyen kifogott halaink számát és elért eredményünket, az még fényesebben csillog! No, de ez már egy következõ történet...

Döme Gábor