Abaliget TOP MIX módra

A mostani horgászatunk alkalmával ismét egy methodos kalandra csábítunk el benneteket kedves olvasók, a Baranya megyei Abaligeti horgásztóra. Ezen a vízen a közelmúltban a TOP MIX atyja Papp József és fia Zoltán is szerencsét próbált.

 

Fogásaikat az alábbi képek bizonyítják:
 
Józsi bá 12,84-ese
 
Zoli és a 12,2-es pénzes
 
Eredményeiken felbuzdulva mi is próbát tettünk, az ősz hirtelen beköszöntével ezen a 3,6 hektáros és 1,8 méteres átlagmélységű tavon. Kezdjünk is bele a történetbe! :)
Már napfelkelte előtt megérkeztünk a tópartra. Míg Krisztián a napijegyek és az információk begyűjtésével foglalatoskodott, addig én kiválasztottam a horgászhelyünket, mely a hátsó keresztgát közepén található.
 
A horgászhelyünk, a két pont pedig a fix etetés helyét jelzi
 
A hely elfoglalása után, azonnal nekiláttunk a felszerelések összeállításának és az etetőanyagok bekeverésének, hogy napfelkeltére már beélesített botokkal várjuk uszonyos barátainkat.
 
Hajnali kipakolás, még sötétben
 
Alakulnak a horgászállások
 
Etetőanyag és csaliarzenál
 
Ahogy a bevezetőben már említettük mindketten method módszerrel vettük üldözőbe a tó lakóit.
Kétféle szerelékkel készültünk:
Krisztián a kedvenc 45 g-os kosaraival felszerelt készségeit vetette be, melyekhez Korum 10-es és 12-es méretű horgokat és tüskén felkínált csalit használt.
 
Krisztián végszereléke, a „nehéz” horog miatt a hajszálelőke
és a horog öble közti távolság az átlagostól kicsit nagyobb volt
 
Tüskén az egyik kedvence az EPRES
 
A töltés utáni végeredmény
 
A nagyobb csalogatóhatás érdekében aroma tuninggal még tovább fokoztuk
 
Az én végszerelékem ettől kicsit eltért, mivel 30 g-os kézzel tölthető method kosarat használtam, horogként pedig 10-es méretű A1 Team Feedert. Csalijaim különböző method pelletek voltak tüskén felkínálva.    
Alapstratégiánk a lehűlő vízben a következő volt: az egyik bottal alapozó etetés nélküli, rövid időn belüli újbóli dobásokkal ugyanarra a helyre, a többi horgász által nehezen meghorgászható területre koncentrálni a halakat. Valamint a másikkal klasszikus kereső horgászatot végeztünk.
 
Felvetésünk rögtön az első bedobást követően beigazolódott, mivel Krisztián botján 2 percen belül erős botgörbítős kapással jelentkezett az első vendég.
 
Szebb halat sejtető görbület
 
Az első hal egy 5,73 kgos tőponty volt
 
Fotózás és mérlegelés közben a másik végszerelék is gazdára lelt.
 
Újabb ígéretes példány?
 
4,44 kg-os tükrös
 
Ezen felbuzdulva mindketten gyors újra csalizást követően jutattuk is vissza végszerelékeinket, reménykedve mihamarabbi új kapásokban. Kis időn belül két újabb jelentkezővel volt dolgunk Balázs egy dévérkeszeget, addig én egy újabb pontyot tudtam horogra csábítani.
 
Egy szép dévérkeszeg
 
3,37 kg
 
Újabb pontyom mérlegelése közben ismét lejátszódott az előbb említett jelenet, bent maradt készségem hatalmas görbülettel jelezte az újabb kapást.
Balázs sem tétlenkedett, azonban bevágása után valami elvághatta a zsinórját és a jónak ígérkező hala elúszott.
De neki sem kellett sokat várnia első pontyára, amely már a másik bot szerelése közben jelentkezett.
 
Balázs első pontya a horgon?
 
Egy a kisebbek közül
 
Az újonnan felszerelt készséget visszajuttatta az addig pontosan meghorgászott területre, amely még a zsinor süllyesztése közben megtetszett egy pontynak.
 
Találkozunk legközelebb, remélem 5 kg-al nehezebben…
 
A hirtelen jött reggeli roham 10 óra körül hatalmas csendbe torkollott. Bármivel próbálkozhattunk, sajnos nem tudtunk kapást kicsikarni. Sok kísérletezés és újradobás után jutottunk el a 3 mm-es carp etető pelletig, amit fekete ételfestékkel színeztünk és halas aromával tettük vonzóbbá a letisztuló víz miatt. Balázs ananászos pellettel kombinálva alkalmazta ezt a módszert. Várakozásunkat felül múlva, már elsőre egy szép amur érkezett.
 
A pelletes "csodakaja" bevetés előtt
 
Az eredmény magért beszél
 
Ezen felbuzdulva én is próbát tettem ezzel az összeállítással. Hatása nálam sem maradt el.
 
„Kölyök” amur
 
Befejezésként ez a kombináció egy szép pontyot adott
 
A kárászok sem vetették meg
 
Nem titkolt célunk volt az is, hogy minél nagyobb pontyokat tudjunk nektek megmutatni, azonban a mai nap folyamán elkerülték horgainkat. Ennek ellenére lelkesedésünk nem fog alább hagyni, az ősz folyamán mindenképp megpróbáljuk eme vízterület nagyvadjait matracunkra csábítani. Addig szolgáljanak bizonyítékként az előző horgászaton Balázs által kifogott termetes pontyok.
 
8,82 kg
 
9,00 kg
 
13,16 kg
 

 

TOP MIX: Ha valami új kell!
 
Írta: Berkics Balázs és Jobszt Krisztán
Képek: maps.google.com,
Berkics Balázs,Jobszt Krisztián