Áprilisi nyitány a Dunán

Belementünk a tavaszba úgy, hogy gyakorlatilag nem volt tél. A Dunán is kimaradt ez az évszak. A februári süllőzést követően kis kihagyással, már lehetett pergetve harcsát fogni. Aztán utolért bennünket az április a maga 20 fokos felmelegedésével. Márciusban már motoszkált a gondolat, hogy meg kellene próbálni a pontyot szokott helyemen, de a túl hidegnek tartottam még a vizet, ezért halogattam a kezdést. Addig-addig, míg április 6-án csónakba szálltam, és a pontyokban még nem bízva, a harcsás cuccot is bepakoltam.

 

Volt vagy 50 darab nadályom és azt terveztem, hogy először, a délelőtti időszakban, felkeresem néhány bevált harcsás helyemet és rápróbálok fenekezővel, aztán a déli óráktól pedig megülöm egy kicsit a pontyot is. A legalsó hely, ami harcsával kecsegtethetett vagy 10 kilométerrel a kikötő alatt volt, így aztán 20 perc motorozás következett. A Dunán a déli szél folyásnak szemben gerjeszt hullámokat, így aztán elég „döcögős” volt az út. A hullámokkal szembeni motorozás mindig kellemetlen, mert pattog a csónak rajtuk.
A „20”-as alatt találkoztam Zoli barátommal, aki reggel óta próbálta rapalával becsapni a harcsákat, addig eredménytelenül. Mellé álltam és váltottunk néhány szót. Panaszkodott, hogy a Duna azon részét egy Dunaszentgyörgyi csapat villannyal, eresztőhálóval és minden lehetséges tiltott eszközzel gyakorlatilag nullára rabolta és rabolja, a rendőrök és halőrök pedig tehetetlenek velük szemben. Ezt igazából nem értettem, mert ha meg akarnak valakit fogni, azt meg is fogják. Ha máshogy nem hát akkor az orvgazdánál, mert a halat valahol értékesíteni kell. A Balatonon is volt már ilyenre példa és példás büntetés is. Természetesen más a helyzet, amikor valami más szempontok előrébb valók.
Szóval Zoli megnyugtatott, hogy elég kicsi az esélyem a harcsafogásra. Kiváló horgász barátom „bíztató” szavai és az erősödő déli szél valóban nem sok jóval kecsegtetett, de ha már egyszer így terveztem ...  
Benavigáltam a kőszakadás mellé, ahogy régebben is szoktam, majd ledobtam a horgonyt. Régen horgásztam már itt, de arra emlékeztem, hogy a fenéken csak egy hely van, ahol a horgony megáll. Ha ezt nem találom el, akkor a kemény aljzaton nem talál máshol kapaszkodót és a csónak szépen „lecsúszik”. A horgony végigzörgi a feleket, a hal pedig elmenekül. A lényeg, hogy valahogy eltaláltam és megállt a csónak a húzós vízben. Elhelyezkedtem a csónak végében és fölszereltem harcsázóimat. Fonott főzsinór, 0,60 monofil előke a több kapás érdekében és nem utolsó sorban azért, hogy a nadályok ne gubancolják össze, 150gr-os körte ólom, 6/0 horog, hogy a 4-5 nadály kényelmesen elférjen rajta. A szerelék jól megállt a 6,5 méteres erős sodrású vízben, pontosan éreztem a fenéken a kőterítést, ahova a parti kövezés beszakadt. Miközben a másik pecát szereltem jó beleúszást láttam, így nem is ítéltem a helyzetet olyan reménytelennek. Aztán a másik szereléket is bevetettem és csöndes várakozás következett. Kisebb ráncigálások jelezték, hogy van élet a víz alatt, de ezeket ilyenkor nem szeretem, Az apró márnák leverik a nadályt a harcsa elől. Majd egy szép húzós kapás következett, de úgy elrontottam a bevágást, hogy magam sem értettem. Nem szoktam ennyit egy helyen ülni, de most valahogy láttam a harcsát a helyben és kitartottam. Legalább egy órája horgásztam, mikor ismét egy szép kapásnak vágtam be, de most már éreztem a halat is. Először egyhelyben pumpált egy kicsit, majd rám úszott, aztám megtartotta magát a húzós vízben. A másik pecámat, a térdem közé fogva, kitekertem, hogy ne legyen útban, meg hogy a vízbe se rúgjam akció közben, aztán teljes figyelmemet a halamnak szenteltem, meg fotózni is megpróbáltam közben.
 
A hal még a mélyben dolgozik.
 
Jól küzdött, időnként lekérte egy kicsit a botot.
 
Aztán meg is mutatta magát.
 
De még nem volt elfáradva (teljesen).
 
Időnként a csónak mellől is elrugaszkodott, …
 
… különösen, mikor megpaskoltam a fejét.
 
Majd kézzel a csónakba emeltem. Egy deszka 10 cm széles.
 
Olyan 8 kilósra saccoltam. Éppen a hallal voltam elfoglalva, mikor Zoli csorgott el mellettem. Örömmel mutattam neki a harcsát. Ő nem fogott semmit.
Még maradtam volna, de a horgony mégsem állt 100 %-ban jó helyen, mert a harcsa húzása már elég volt ahhoz, hogy elmozduljon és vagy 20 métert lecsorogjak. Így pont a horgászhely fölé kerültem. Nem láttam értelmét tovább maradni. Elindultam fölfelé más helyeket próbálni.
 
Útban a következő horgászhely felé.
 
A hullámok hátán, vagyis hátszélben mindig jobb motorozni, a csónak nem pattog, sokkal jobban lehet haladni, mint a hullámokkal szemben. Végül is így is terveztem. Már reggel is alszél volt, de még kicsi. Gondoltam, hogy napközben ez erősödni fog, és akkor jobb lesz, ha az hátulról ér, könnyebb lesz hajózni. A számításom teljesen bejött, sőt még harcsát is fogtam. A következő helyem szintén egy szakadás volt, de ez halat nem adott.
 
Erős déli szél, szembe nap, csillogó víz, nem ez az, ami nekem kell.
 
Mint ahogy a többi meghorgászott hely sem. Az idő is jól elment, már dél is elmúlott, így aztán a pontyozó helyem felé vettem az irányt. Ez legalább 15 km felfelé. Útközben gyönyörködtem a tavaszi Dunában és készítettem pár fotót is.
 
A Baráka.
 
Mellék ág befolyója. Ilyen alacsony víznél nem hajózható.
 
Paks látképe.
 
Aztán megérkeztem a pontyok feltételezett „lakóhelyére”. Óvatosan, csendesen, kötöttem ki. A zörgés itt sem jelent előnyt, pedig 7 méteres víz van alattam. Bekevertem a pontyoknak szánt 1 kilónyi etetőt, majd szedtem a parton néhány követ nehezéknek a gombócokba.
 
Jól bevált pontyos kellékeim. Nem kell bonyolultabb etető.
 
Így néz ki az „anyag” bekeverve.
 
Most is 7 méteres bolognai botommal szándékoztam horgászni, így aztán arra a távolságra szórtam be 7 darab kővel nehezített gombócot. Ez a módszer nagyon ritkán hagyott cserben. Tavaly talán egyszer volt, hogy itt és ezzel a módszerrel nem fogtam pontyot, vagy pontyokat, olykor sok pontyot. A szerelék: 7 m-es SEVERE bolognai bot, Daiwwa Certate 2500 orsó, 0,20-as GBN zsinór, 5-ös Owner horog (arany színű) és 50 gr-os ólom. A módszer a szokásos kopogtatós.
 
Kapásra várva.
 
Sokáig nem volt kapás, nagyon sokáig. Már azon tűnődtem, hogy még nincsenek itt a pontyok, biztos valami sekélyebb részt kellene megpróbálnom. Meg azon is, hogy inkább harcsáztam volna tovább. Tőlem szokatlanul, de közel két órát ültem ott. Valami belülről azt súgta, maradjak. Aztán tényleg végszóra határozott kapást jelzett a zsinórra erősített jelző és a bevágás is megült. A ponty csinált előttem néhány kanyart mélyen a víz alatt, aztán a Duna közepének vette az irányt. Egyszer megállt és ekkor reménykedtem, hogy visszahozhatom, de aztán újra elindult és nem felém. Egyik kezemben a bottal eloldottam a csónakot, ellöktem a parttól, beindítottam a motort, majd a hal után eredtem. Így, ha nem talál akadót, jó eséllyel meg lehet fogni őket. Szerencsém volt, nem volt akadóban, sőt már elég jól eljött a fenéktől. Azért neki sem volt mindegy a keményre beállított orsófék.
Fárasztottam, a motort kezeltem és közben fotóztam is. Nem egyszerű játék, elég nagy gyakorlatot igényel, de nem először csináltam, így aztán megoszthatom Önökkel is a képek egy részét.
 
Itt pillantottam meg először egy röpke pillanatra.
 
Itt már felfeküdt, elfáradt. Most már „csak” meríteni kellett.
 
Itt pedig már a merítőben pihen és várja a fotózást.
 
Van nálam a csónakban egy fotóállvány és ha fogok valami érdemes halat és a fényképező gép is nálam van, akkor tudom dokumentálni a fogást. Ez sem egyszerű, mert a gépet be kell állítani, majd az elhelyezkedést is el kell rendezni és be kell gyakorolni a pozíció elfoglalását is (a hallal, amit az nem mindig tolerál) 10 mp alatt. Mert ennyi időt ad az időzítő. Ez nem mindig sikerül, vagyis nem sikerül mindig tökéletesen, ezért aztán elnézést, hogy a fejem teteje egy kicsit lemaradt. Miután pedig a halat elengedem, nem lehet a képet ismételni. A hal pedig nem maradhat „órákig” szárazon.
 
Igazi szép dunai sudár ponty, tele ikrával.
 
A hal 6100 gr-ot nyomott.
 
A méreteit itt lehet viszonyítani.
 
Még maradt néhány órám, így aztán a pontyozást ezzel a szép hallal befejezve, ismét a harcsákat céloztam meg. Sok helyet próbáltam meg, de néhány apróságon kívül, komolyabb harcsát nem sikerült fognom.
De a nap folyamán fogtam egy jó harcsát, fogtam egy szép pontyot, beszívtam egy csomó friss, tavaszi dunai levegőt (tele oxigénnel), megettem egy darab szalámit friss zsömlével és almával, nem kaptam telefonhívást (mert kikapcsoltam) és rohadtul élveztem az egész napot.
Hasonló horgászélményeket kívánok Önöknek is.
 
Papp József